Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szlovák vízumkényszer Gyurcsánnyal szemben?

A lap szerzője annak kapcsán írt erről, hogy a Visegrádi 4-ek miniszterelnökeinek visegrádi csúcstalálkozóján a magyar kormányfő elállt a kétoldalú megbeszélésétől.


Dátum: 2006-10-12 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:22.430649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha a magyar kormánynak nem tetszik, hogy Robert Fico kormányában ott van a magyarellenességéről ismert Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja (SNS), akkor egyenesen közölni kellett volna: amíg az SNS kormánytényező marad, addig nincs beszélő viszony. Az indoklás, amivel Gyurcsány mégis lemondta a tervezett kétoldalú megbeszélést, bizony a magyar miniszterelnök elhíresült mondatára - "hazudtunk reggel, este és éjszaka" - emlékeztet - írta a SME.

Sólyom László magyar és Ivan Gasparovic szlovák államfő is találkoztak a közelmúltban, mégsem vesztek össze - emlékeztetett rá a cikkíró, aki szerint a visegrádi csoport létrejöttének 15. évfordulóján "fagypontra jutottak a szlovák-magyar kapcsolatok."

Az Európai Unióban hasztalan keresni még két olyan államot, amelyek között rosszabb lenne a viszony, mint Szlovákia és Magyarország között - olvasható a lapban.

Peter Schutz, a lap magyar kérdésekről rendszeresen író hírmagyarázója végül felveti: érdekes lesz látni, vajon mit készít majd Robert Fico Gyurcsány Ferenc számára, aki hivatalos lesz a visegrádi kormányfők következő, Szlovákiában esedékes csúcstalálkozójára?

"Például vízumkényszert? Mert hogy megérdemelné" - fejezi be a liberális SME hírmagyarázója.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek