Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentést tett a Fidesz az őszödi beszéd miatt

A Fidesz országgyűlési képviselői, Áder János és Balsai István bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tettek a Legfőbb Ügyészségen, mert a májusi balatonőszödi szocialista frakcióülésen elhangzottak alapján vélelmezhető, hogy megvalósult a Büntető törvénykönyv 177/B. §-ban foglalt visszaélés közérdekű adattal tényállás.


Dátum: 2006-10-12 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:27.367373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amint az köztudomású, 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került egy közel három órás hangfelvétel, amely a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának Balatonőszödön, 2006. május 26-án megtartott frakcióülésén került rögzítésre. A felvétel hitelességét az azon hallható politikusok maguk is megerősítették. A hanganyag tanúsága szerint a miniszterelnöki előadásra reagáló Veres János pénzügyminiszter, valamint a viszontválaszolás lehetőségével élő Gyurcsány Ferenc kormányfő egyaránt több olyan határozott kijelentést tett, amely vélelmezi bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját.

A fideszes képviselők által írt feljelentésből kiderül: több, egymástól független tényező is azt mutatja, hogy a kormányzati pénzügyi szakemberek és a politikai vezetés 2006 tavaszán tisztában volt Magyarország valós költségvetési helyzetével, de figyelemmel az időközben zajló országgyűlési választások időpontjára, nem a hiteles adatokat tették közzé.

A feljelentők álláspontja szerint ez a magatartás is azt a korábban megfogalmazott gyanút erősíti, hogy hónapokon keresztül hasonló közgazdasági trükkökkel próbálta a kormányzat az egyébként rendelkezésére álló közérdekű adatokat a nyilvánosság elől eltitkolni. Minderre figyelemmel Áder János és Balsai István arra kérték a Legfőbb Ügyészséget, hogy rendeljen el nyomozást az említett bűncselekmények alapos gyanúja miatt.

Budapest, 2006. október 12.

Fidesz - Országgyűlési Képviselőcsoport

Sajtóosztály

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek