Tarlós István nem kíván belépni a Fideszbe
Tarlós István, a fővárosi közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője nem lép be az ellenzéki pártba; a következő négy év feladatairól újabb szerződésben állapodik meg a Fidesszel. Erről a politikus csütörtökön este beszélt az ATV kereskedelmi csatornának adott interjúban.
Dátum: 2006-10-12 20:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:28.281927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Többször alkudoztunk a Fidesszel, még egy megállapodást fogunk kötni. Én továbbra sem leszek párttag" - fogalmazott Tarlós István az Egyenes beszéd című műsorban.
A frakcióvezető közölte: a megállapodás arról szól majd, hogy mit vállal, mi az amit célként tűz ki a következő négy év önkormányzati munkájában mint fővárosi képviselő és mint a fővárosi Fidesz-frakció vezetője. Hozzátette: a megállapodás legelső pontja az lesz, hogy továbbra sem lép be a pártba. "Egy pártba sem" - hangsúlyozta.
Tarlós István közölte: egy évre nem vállalta a frakcióvezetést, csak a ciklus egészére. Mint fogalmazott, munkája során fog arra törekedni, hogy a fővárosi közgyűlésben csillapítsa azt a hangulatot, amit úgy jellemzett: "mosolygunk a sajtó előtt (...), a média távollétében pedig legszívesebben egy kanál vízben megfojtanánk egymást. Ennek a magatartásnak semmi értelmét nem látom".
Közölte: azért szeretne csillapító erőt vinni a fővárosi közgyűlésbe, mert itt a legnagyobb az esély arra, hogy átvegyék a parlamentben uralkodó légkört. "Ezt én nem akarom" - mondta.
MTI - fidesz.hu