Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brit kivonulás Irakból?

A brit katonai jelenlét csak rontja a biztonsági helyzetet Irakban, és a brit erőket rövid időn belül ki kellene vonni az arab országból - mondta pénteken Londonban megjelent sajtónyilatkozatában a brit hadsereg vezérkari főnöke, akinek e vélekedését politikai elemzők máris példátlannak minősítették.


Dátum: 2006-10-13 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:29.837746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sir Richard Dannatt tábornok, aki augusztus óta tölti be a legmagasabb katonai tisztséget, a Daily Mail pénteki számának adott interjúban azt mondta: a muszlim országokban csak azokat a külföldieket látják szívesen, akiket meghívtak, "bennünket pedig nyilvánvalóan nem hívott senki ... az ajtót berúgva érkeztünk".

Sir Richard szerint ha volt is kezdetben valamelyes egyetértés az irakiakban a külföldi katonai jelenlét iránt, az mára jórészt türelmetlenségbe fordult.

A vezérkari főnök súlyos bírálattal illette a háború utáni politikai tervezést is, mondván: az valószínűleg inkább derűlátásra, semmint megfelelő tervekre épült.

Sir Richard szerint az eredeti elképzelés az volt, hogy Irakban liberális, nyugatbarát demokráciát honosítanak meg, amelyet példaként lehet állítani a térség elé. "A történelem dolga megítélni, hogy ez ésszerű remény vagy naivitás volt-e, de nem hiszem, hogy ezt elérjük ... ennél kevesebbet kell célként kitűzni"

- fogalmazott a brit hadsereg első embere a konzervatív irányultságú tömeglapnak adott interjúban.

Sir Richard Dannatt kijelentései gyökeresen ellentétesek a brit kormány hivatalos irányvonalával. A BBC kommentárja szerint a vezérkari főnök "már a következő brit miniszterelnök címére intézett nyilvános figyelmeztetést egészen rendkívüli megnyilatkozásával".

Tony Blair kormányfő néhány hete elhangzott saját bejelentése szerint jövő ősz előtt távozik posztjáról; utódjának a brit sajtó és a politikai közvélemény tényszerűen Gordon Brown pénzügyminiszter tartja.

Irakban jelenleg mintegy hétezer fős brit kontingens állomásozik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek