Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bukott kormányfőből nem lesz pártelnök

Mégsem kerül szóba az MSZP október 21-i kongresszusán a pártelnöki és a miniszterelnöki poszt egyesítése, azaz Gyurcsány Ferenc pártelnöksége, annak ellenére sem, hogy Lendvai Ildikó frakcióvezető, Kiss Péter munkaügyi miniszter és Szekeres Imre honvédelmi miniszter, a szocialisták elnökhelyettese - továbbra is lojálisak a miniszterelnökhöz. És a házelnök Szili Katalin?


Dátum: 2006-10-13 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:31.649683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP októberi kongresszusán mégsem lesz napirenden a pártelnöki és a miniszterelnöki pozíció egyesítése. Csak nem az őszödi beszéd okozta politikai-morális sokk miatt fúj kényszerű visszavonulót Gyurcsány?

A Népszabadság úgy tudja, Gyurcsány immáron nem ambicionálja az MSZP markáns átformálását, ugyanakkor a kongresszuson azért apróbb változtatások várhatóak. Módosítják például a pártba való belépés rendszerét, az alapszervezet-alapítás rendjét, centralizálják a párt országos szervezeteit és vezetését, valamint bővítik a megyei elnökök hatáskörét.

Ami ennél látványosabb változás, hogy az MSZP hamarosan megválik a Köztársaság tértől, a pártvezetést heteken belül, de legkésőbb december végéig átköltöztetik egy modern irodaházba, és a tervek szerint egy foghíjtelken év végéig lerakják az új központ alapkövét. Az MSZP és a Magyar Szociáldemokrata Párt egyesülése ugyanakkor várhatóan az őszi kongresszuson sem kerül napirendre.

Népszabadság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek