Egymilliós büntetést a BBC-nek!
Nick Thorpe, a BBC kelet-európai tudósítója a Figyelőnek adott interjúban elmondta, úgy számol be Magyarországról, hogy itt "elkésett forradalom zajlik", és a forradalmi hangulat eltart a hónap végéig. A Szabad Demokraták Szövetsége egyelőre nem bojkottálja a BBC-t, és az ORTT sem szabott ki egymilliós bírságot a csatornára.
Dátum: 2006-10-13 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:31.969815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A BBC tudósítója szerint forradalom van Magyarországon
Forradalom, persze! Ilyet is csak egy tájékozatlan lúzer mondhat. Honnan kerültél ide, Nick? A Hoth bolygóról? Jössz itt a BBC-elvekkel a hónod alatt, aztán osztod a médiaészt. Még hogy nem volt Magyarországon teljes a rendszerváltás?! Már bocs, de nálunk a D-209-es szigorúan titkos miniszterelnök és az Apró családba benősülő KISZ-milliárdos a garancia a totális rendszerváltásra. Öregem, ne nagyon tudósítgassál te itt "elkésett forradalomról", a Kádár-rendszerrel való szembenézésről", mert górcső alá vesz téged a Vásárhelyi Mária nevű abszolút független médiaszociológus. (Igen, az a Vásárhelyi, ne csodálkozz!)
Most akkor leszel szíves szólni a londoni főnöknek, hogy elnézést, de Császár Attila hipnotizált, intravénásan kaptál tömegpszichózist, és túl sok M. Giorgo-féle mentolos cukorkát ettél. Súlyos eltévelyedésed miatt most büntetésből leírod ezerkilencszázötvenhatszor, hogy "csőcselék".
Nem is tudom, hogy tudsz ilyen hülyeséget nyilatkozni, hogy "a forradalmi hangulat biztosan eltart a hónap végéig". Te most komolyan uszítod a garázdákat és a futballhuligánokat? Felháborít, hogy szélsőséges elemek szekértolója és ordas eszmék szálláscsinálója vagy. (Na, ezt fordítsd le angolra röhögés nélkül!) Ezzel az interjúval megannyi 168 Óra-olvasót félemlítettél meg. A liberális értelmiség rettegve csomagol! Eszednél vagy?! Vagy te soha nem kaptál Soros-ösztöndíjat?
Egész egyszerűen, nem értelek. Honnan veszed, hogy a következő hónapokban a szocik lemondatják Fletót? Ezek szerint te nem voltál a kötelező miniszterelnöki sajtóeligazításon! Ejnye, Nick! Rendben van neked a munkavállalási engedélyed? Majd utánanézünk, te kis fideszes, szélsőjobbal kokettáló bértudósító.
Elhatárolódom tőled. Miközben fékevesztett tébolyultak nyilas jelképekkel grasszálnak az utcán, és Martens bakancsok dobbanása veri fel álmukból a csecsemőket, te itt képes vagy forradalomról beszélni, meg arról, hogy Gyurcsány nevetségessé tette az országot?! Döntögeted a mi alkotmányos rendünket? Utcára viszed az újságírást? Kinek dolgozol, te BBC-s álriporter? A HírTV-nek? Na, ja.
Összenő, ami összetartozik.
Szücs Balázs, Magyar Nemzet
fidesz.hu