Megalakult a veszprémi önkormányzat
A pénteki ünnepi alakuló ülésen letette az esküt Veszprém képviselő-testülete és új polgármestere, a Fidesz-KDNP jelöltjeként megválasztott Debrecenyi János, aki 16 év után váltotta a bakonyi megyeszékhely eddigi SZDSZ-es polgármesterét, Dióssy Lászlót.
Dátum: 2006-10-13 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:40.730886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 25 tagú veszprémi közgyűlésben a Fidesz-KDNP 9, az MSZP 6, az SZDSZ 4, az MDF 1 mandátummal rendelkezik, s bekerült a testületbe három helyi civil szervezet jelöltje is; a Védegylet Veszprémért 3, a Veszprémi Lokálpatrióták és a Szövetség Veszprémért civil szervezetek pedig egy-egy képviselőt mondhatnak magukénak.
Hétfőn döntenek majd a két alpolgármester személyéről, a bizottságok számáról, tagjairól és vezetőiről is, valamint az önkormányzat vezető tisztségviselőinek illetményéről.
Veszprém új polgármestere az MTI-nek elmondta: a folyamatban lévő fejlesztéseket folytatják, s ezek körében említette szennyvízhálózati beruházásokat, a csapadék-elvezetési rendszer megvalósítását és az új, több funkciós sportcsarnok felépítését.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy az élményfürdő és a 170 ágyas luxusszálló létesítését "csak úgy bedobta a kampányban" a szabad demokrata és szocialista többségű városvezetés, anélkül, hogy ezt a helyi gazdasági élet szereplőivel megvitatták volna. Debrecenyi János álláspontja szerint ugyanis a helyi gazdasági élet szereplői körében vitára, véleményezésre kell bocsátani a tervezett fejlesztéseket. Az elkövetkező négy évben ez így is lesz Veszprémben - tette hozzá.
A polgármester szerint a jövőben olyan közérzetjavító beruházásokat is megvalósítanak majd, amelyek ugyan nem látványosak, nem milliárdos nagyságrendűek, ám rendkívül fontosak. Mint mondta: az egész belvárosban és a várnegyedben nem találnak például mellékhelyiséget a turisták, holott Veszprém idegenforgalma rendkívül nagy, de málik már szét a városháza mellett, az Óváros téren lévő millenniumi emlékmű is, mert rossz minőségű anyagból készítették, s nincs elég autóparkoló sem városban.
MTI - fidesz.hu