Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Phenjan nem engedi be az olajellenőröket

Észak-Korea nem engedi be területére azokat a nemzetközi ellenőröket, akiknek feladata lenne az amerikai fűtőolaj-szállítmányok felhasználásának felügyelete.


Dátum: 2002-11-22 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:19.638337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tokiói diplomáciai források szerint - amelyeket pénteken idézett a Reuters brit hírügynökség - ezt Phenjan közölte az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és az Európai Unió alkotta nemzetközi konzorciummal (KEDO - Koreai-félsziget Energiafejlesztési Szervezet). A KEDO az 1994-ben megkötött nemzetközi egyezmény értelmében vállalta a fűtőolaj szállítását - évente félmillió tonnát - két könnyűvizes atomreaktor felépítéséig, az akkori tervek szerint 2003-ig, az észak-koreai nukleáris program befagyasztásáért cserébe.

A minden jel szerint újabb viharokat kavaró phenjani lépés előzménye, hogy a KEDO december elejétől leállítja a fűtőolaj szállítását Észak-Koreába, mivel Phenjan saját beismerése szerint is folytatta nukleáris programját, megsértve az 1994-es nemzetközi egyezményt.

A KEDO döntése értelmében a Szingapúrból útnak indított 42 500 tonnányi, novemberi fűtőolajat már nem fordították vissza - az hétfőn meg is érkezett az egyik észak-koreai kikötőbe -, de a további szállítást Washington nem pénzeli a phenjani szerződésszegés miatt.

Észak-Korea előre jelezte, hogy ellenséges lépésnek fogja tekinteni a fűtőolaj szállításának beszüntetését. Phenjan legutóbb azt követelte az Egyesült Államoktól, hogy kössön vele meg nem támadási szerződést, s így vegyék el az élét a vitának.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek