Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bulgária: jövőre 10 százalék a társasági adó

A bolgár parlament második olvasatban pénteken döntött: a jövő év elejétől az eddigi 15 százalék helyett 10 százalék lesz a társasági adó. Ennek következtében az állami költségvetés bevétele várhatóan 290 millió levával, azaz mintegy 148 millió euróval csökken. Az intézkedéstől a külföldi befektetők beruházási kedvének további javulását is várják.


Dátum: 2006-10-13 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:42.632281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió tagországival összevetve a legalacsonyabb szintre kerülne a vállalkozói adószint, amikor jövőre az unióhoz csatlakozik az ország - közölte a napokban a kormányzó párt egyik illetékese. Korábban szó volt róla, hogy 3 százalékpontos csökkentéssel 33,6 százalékra szállítanák le a munkaadókat és a munkavállalókat terhelő társadalombiztosítási hozzájárulás mértékét, remélve, hogy "ezzel a legvonzóbb beruházási célponttá válik Bulgária Európában". A mostani döntés része a 2007 évre tervezett adótörvényeknek és része a jövő évi költségvetési tervezetnek. Ez utóbbi várhatóan október végén kerül a parlament elé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek