Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány kóros magamutogató

Az a személy, aki Magyarország miniszterelnökének személyeként tetszeleg, kóros hazudozó - jelentette ki a Kossuth téren péntek délután Hankiss Ágnes, hozzátéve: Gyurcsány Ferenc nem csak kóros hazudozó, de jellembeteg ember is egyben.


Dátum: 2006-10-13 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:44.571315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint fogalmazott, egy pillanatig se higgyük el, hogy a sok hazugság kizárólag a kormányfő sajátossága, ez a tulajdonság ugyanis - tisztelet a kivételnek - minden posztkommunistára igaz.

"Gyurcsány nem azért bukott le, mert kóros hazudozó, hanem mert kórosan magamutogató ember" - hangsúlyozta az írónő, rámutatva: a posztkommunisták lényege a hazugság. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a kommunisták a rendszerváltás pillanatában "átfestették a cégtáblát" és egypártrendszert működtető pártjukból a szegényeket és elesetteket támogató baloldali párttá váltak. Hozzáfűzte: a zsákmány és a lóvé érdekli őket, semmi más. Mint fogalmazott, korábban Moszkva lakájai voltak, most pedig Brüsszelé.

Hankiss Ágnes a kettős mércéről is beszélt. Példaként a taxisblokád idejéről idézte Pető Ivánt, aki, mikor arról kérdezték, nem törvénytelen-e a tüntetés, így felelt: formális értelemben igen, de ha az egész ország megmozdul, akkor nem lehet semmilyen törvényre hivatkozni. Tragikus helyzet alakulhat ki az országban, ha a kormány nem veszi figyelembe, hogy megbukott.

Az írónő beszédében az MTV ostromára utalva kijelentette: a jogállamiság súlyos sérülést szenvedett. "Biztosak vagyunk abban, hogy azokat tartóztatták le, akik a valódi felelősei voltak a zavargásoknak?" - tette fel kérdését. Mint rámutatott, sok ártatlan embert rendkívül brutálisan vertek még akkor is a rendőrök, mikor már a földön feküdtek, és később a köztörvények bűnözök között tartották fogva őket, miközben sokan az előállítottak közül csendes szemlélődők vagy a közelben lakók voltak. "Ez ellen tenni kell" - húzta alá kiemelve: vajon a jogállamiság apostolai - Pető Iván, Kuncze Gábor és Magyar Bálint - miért hallgatnak ilyenkor?

(A Szvorák Katalin énekéről, Kubik Anna szavalásáról és Hankiss Ágnes beszédéről készült videók a médiatárban tekinthetőek meg.)

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek