A kormánypártokkal működik együtt az MDF-es képvieslő Szombathelyen
A 29 tagú szombathelyi közgyűlésben a Fidesz- Pro Savaria-KDNP 14, az MSZP-SZDSZ a polgármesterel, Ipkovich Györggyel együtt 13 szavazattal rendelkezik. Gyimesi József, az Együtt Szombathelyért Egyesület és Szabó Gábor, a Magyar Demokrata Fórum jelöltjei 1-1 mandátummal rendelkeznek. Az MDF megyei elnöke ma bejelentette: Szabó Gábor fél évig a kormánypárti városatyákkal fog együtt szavazni.
Dátum: 2006-10-13 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:46.973326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy mai sajtótájékoztatón Racker Béla, az MDF Vas megyei alelnöke elmondta, hogy mindkét politikai oldallal folytak tárgyalások az elmúlt napokban. A párt elnöksége ezeket mérlegelve egyhangúan úgy döntött, hogy hat hónapig bizalmat szavaznak az MSZP-SZDSZ-es városvezetésnek és Ipkovich György polgármesternek. A megegyezést akár a ciklus végéig is kiterjeszthetik, ha a programokat össze tudják hangolni - tette hozzá a megyei alelnök.
Marton Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint a volt jobboldali polgármester, Szabó Gábor cselekedete megdöbbentő. Tettével bebizonyította, hogy arcátlan módon megtévesztette a szavazótáborát, és véglegesen szembe megy a választói akarattal - tette hozzá Marton Zsolt.
Információink szerint az egyik alpolgármesteri hely várományosa Szabó Gábor lenne. Az ügy pikantériája, hogy 1998-2002 között Szabó polgármestert az MSZP-s Czeglédy Csaba nagyon sokszor kritizálta, most pedig alpolgármesterként munkatársak lennének.
MNO - fidesz.hu