Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iszlám tudósok és főmuftik csoportja elfogadta a pápa bocsánatkérését

Harmincnyolc iszlám tudós és muzulmán főmufti a legkülönbözőbb országokból elfogadta XVI. Benedek pápa bocsánatkérését azokért a mondataiért, amelyekben az iszlámot állítólag sértő idézetek szerepeltek egy szeptemberi németországi beszédében - jelentette be pénteken Ammánban egy muzulmán magazin szerkesztője.


Dátum: 2006-10-13 20:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:47.964249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóban forgó tudósok aláírtak egy ilyen értelmű nyílt levelet, és ezt vasárnap átadják a Vatikán ammáni követének abban a reményben, hogy párbeszédet kezdhetnek a pápával az iszlámmal szembeni előítéletek eloszlatására - közölte Szohail Nakhúda, a jordániai székhelyű Iszlámika Magazin szerkesztője. A levél szombaton megjelenik a magazin internetes honlapján.

Az aláírók között van Habib Ali sejk, az abu-dzabi Tába Intézettől, valamint Gázi bin Muhammad herceg, II. Abdalláh jordániai király különtanácsadója, továbbá az egyiptomi, az oroszországi, a boszniai, a horvátországi, a koszovói, a törökországi, az üzbegisztáni és az ománi főmufti, Muhammad Ali Taszkhiri ajatolláh iráni síita vallási vezető és Seyyed Hossein Nasr, a washingtoni Georgetown Egyetem professzora.

A katolikus egyházfő egy németországi előadásában idézett egy középkori szöveget, amely szerint az iszlám hit "csak gonoszságokból és embertelenségekből" áll. Ezzel nagy felháborodást váltott ki a muzulmánokból szerte a világon, noha utólag elhatárolta magát a szövegtől, mondván, az nem az ő nézeteit tükrözi. Ezenkívül kifejezte sajnálkozását amiatt, hogy beszédével megsértette a muzulmánokat. Több muzulmán vezető azonban közölte, hogy a pápai bocsánatkérés sem tudta kiengesztelni.

A pápa korábban maga is kezdeményezte a keresztények és a muzulmánok közötti párbeszédet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek