Palesztinok ostromolták a jeruzsálemi kerítést
Feldühödött palesztinok százai próbáltak meg pénteken a Ciszjordániát Jeruzsálemtől elválasztó biztonsági kerítést megmászva bejutni a városba, ahol a muzulmánok harmadik legfontosabb szenthelye, az al-Aksza mecset van.
Dátum: 2006-10-13 20:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:48.286446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli hatóságok ugyanis nem engedték be a palesztinokat Jeruzsálembe, hogy részt vegyenek a ramadán havi pénteki imádságon. A tömeg valóságos rohamot intézett azt átjárók ellenőrzőpontjainál, és házi készítésű létrákat is bevetettek annak érdekében, hogy átmásszanak a kerítésen. A pénteki zavargások, amelyek már reggel elkezdődtek, egyben kifejezésre jutatták a palesztinok elkeseredését amiatt, hogy a biztonsági kerítés építése folytatódik, és a zsidó állam rendvédelmi szervei meggátolják belépésüket Jeruzsálembe.
Az izraeli biztonsági erők könnyfakasztó és kábító gázokkal, gumilövedékekkel, valamint vízágyúkkal oszlatták szét a tömeget. A muzulmánok számára különleges megtiszteltetésnek számít a ramadán havi pénteki imákon részt venni az al-Aksza mecsetben, ahonnan a hagyomány szerint Mohamed próféta a mennyekbe szállt.
Egy izraeli rendőrségi szóvivő szerint mintegy 170 ezer embert vártak a pénteki istentiszteletre, de közülük körülbelül csak a fele rendelkezik belépési engedéllyel. Az izraeli hatóságok biztonsági megfontolásokra hivatkozva a 45 éven alatti palesztinok férfiakat nem engedik be a városba.
MTI - fidesz.hu