Orosz-kínai vétó miatt akad az Észak-Koreáról szóló határozat
Oroszország és Kína újabb kifogásokat emelt az Észak-Koreáról szóló ENSZ biztonsági tanácsi határozattervezettel szemben, kétségessé téve a kelet-ázsiai ország ellen a hét eleji kísérleti atomrobbantás miatt szankciókat előirányzó dokumentum tervezett szombati elfogadását.
Dátum: 2006-10-14 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:52.220464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint az péntek éjjel diplomáciai forrásból ismertté vált, a határozattervezetet megvitató BT-ülést két órával későbbre halasztották - arra így közép-európai idő szerint este hat órakor kerül sor -, hogy az öt állandó BT-tagnak és Japánnak ennyivel is több ideje maradjon az egyeztetésre.
Mint kiszivárgott, az orosz ENSZ-küldöttség újabb utasítást kapott Moszkvából, amely szerint az orosz kormány nem szeretné, ha a határozat bármiféle utalást tartalmazna az ENSZ-alapokmány VII. fejezetére, elvben módot adva ezzel egy esetleges katonai fellépésre. John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet meglepettségének adott hangot az orosz álláspont módosulása miatt. "Azt hittem, megállapodtunk arról, hogy szombat délelőtt szavazunk" - mondta.
Szergej Lavrov külügyminiszter Moszkvában a kínai elnök küldöttjével folytatott eszmecsere után úgy nyilatkozott, a határozati javaslat néhány eleme "megvitatásra és tisztázásra szorul", s ezeken még "tovább kell dolgozni". A kínai ENSZ-nagykövet pénteken a neki szegezett kérdésre, hogy Peking vétót emel-e szombaton a BT-ben, azt mondta, "ez a végleges szövegtől függ, ilyen pedig egyelőre nincs".
John Bolton pénteken New Yorkban bejelentette, hogy a Biztonsági Tanácsban elvi megállapodás született az Észak-Koreáról szóló határozatról, s azt szombaton szavazásra bocsátják.
MTI - fidesz.hu