Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Életfogytiglanit kapott Guzman, a Fényes Ösvény alapítója

Életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki a perui igazságszolgáltatás pénteken a Fényes Ösvény maoista gerillaszervezet alapítójára.


Dátum: 2006-10-14 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:53.155301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Abimael Guzmant terrorizmussal, emberöléssel és számos más bűntény elkövetésével vádolták. A 71 éves egykori filozófia professzor fellebbezett az ítélet ellen.

Elena Iparraguirre, a Fényes Ösvény helyettes vezetője, aki hosszú időn át Guzman szeretője volt, szintén életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

Az 1992-ben elfogott Guzmant röviddel kézre kerítése után egy titkos katonai törvényszék egyszer már életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, de ezt a határozatot 2003-ban a perui legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította.

A Fényes Ösvény 1980-ban indított fegyveres harcot a perui kormány ellen, a 80-as években szinte az összeomlás szélére taszítva a perui államot véres merényleteivel és rajtaütéseivel. A gerillák polgármestereket gyilkoltak meg, hidakat, gyárakat röpítettek a levegőbe, egy ízben pedig egy Lucanamarca nevű hegyi faluban 69 civilt végeztek ki, köztük nőket és gyerekeket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek