Társadalmi szervezetek: diktál a kormány
"Mindannyian úgy látjuk, hogy a kormányzat mást mond, mint amit cselekszik. Mindannyian úgy tapasztaljuk, hogy alkotmánysértő módon nincs érdemi érdekegyeztetés."
Dátum: 2006-10-14 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:55.008711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Társadalmi szervezetek közös nyilatkozata
Alulírott, érdekképviseletet ellátó társadalmi szervezetek közös fellépésben állapodtunk meg. Mindannyian úgy látjuk, hogy a kormányzat mást mond, mint amit cselekszik.
Mindannyian úgy tapasztaljuk, hogy alkotmánysértő módon nincs érdemi érdekegyeztetés. A kormányzat döntés-előkészítői és döntéshozói változatlanul nem tartanak igényt szakmai tapasztalatainkra, tudásunkra. Nem hajlandók foglalkozni a lehetséges alternatívákkal, sőt, még az alternatívák lehetőségét is tagadják, pedig meggyőződésünk, hogy létezik más megoldás. Nem a társadalmi igazságosságra alapozva törekszenek rendbe tenni hazánk gazdaságát, oktatásügyét, egészségügyét, szociális védőrendszerét, népegészségügyi és népesedéspolitikai mutatóit.
Ezért a rendelkezésünkre álló törvényes eszközökkel közösen fogunk cselekedni a helyzet megváltoztatása érdekében.
Rendszeresen fogjuk jelenteni a közvéleménynek, történt-e előrelépés erről a mind szakmailag, mind politikailag elfogadhatatlan, társadalmi robbanással fenyegető holtpontról.
Együttműködésünkhöz várjuk a további társadalmi szervezetek csatlakozását.
Budapest, 2006. október 13.
Energia Klub
Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája
Levegő Munkacsoport
Magyar Gyógyszerész Kamara
Magyar Orvosi Kamara
Nagycsaládosok Országos Egyesülete
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
Védegylet
Kiadó: Nagycsaládosok Országos Egyesülete
MTI - OS