Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tűzoltótüntetés Egerben

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók budapesti demonstrációjával összhangban tüntetett a kormány tervezett intézkedései ellen a Hivatásos Tűzoltók Szakszervezete szombaton Egerben.


Dátum: 2006-10-14 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:59.447772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tiltakozunk azok ellen a tervezett kormányzati intézkedések ellen, amelyek a szolgálati törvény kedvezményeinek szűkítésével éppen azokat a juttatásokat vonnák el a tűzoltóktól, amelyek vonzóvá teszik a pályát - mondta az 50-70 tűzoltó részvételével tartott demonstráción Kajsza Zoltán,a szakszervezet elnök ügyvivője.

Információik szerint ilyen tervezett intézkedés a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségeinek szűkítése, az egészségügyi szabadság szabályainak megváltoztatása, illetve bizonyos pótlékok elvonása - sorolta kifogásaikat a 2600 tűzoltót tömörítő szakszervezet vezetője az egri, debreceni, sőt székesfehérvári tűzoltók közreműködésével tartott tüntetésen.

Hangsúlyozta, hogy ezúttal csupán figyelmeztető demonstrációt tartanak, ám amennyiben nem indulnak meg az érdemi tárgyalások a kormány és a tűzoltó érdekképviseletek között, csatlakoznak a Liga által október 28-ra meghirdetett Kossuth éri országos demonstrációhoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek