A fideszes Bányai Gábor lett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke
Bányai Gábort, a polgári összefogás jelöltjét majdnem konszenzussal választották meg a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének a szombaton megtartott alakuló ülésen.
Dátum: 2006-10-14 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:59.759804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bányai Gábor, a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Nemzeti Fórum közös jelöltje a 46 tagú közgyűlés tagjai közül 40 támogató voksot kapott. A Fidesz és szövetségesei a közgyűlésben 28 mandátumot szereztek az önkormányzati választáson.
A közgyűlés a megválasztott elnök javaslatára két főállású és egy társadalmi megbízatású alelnököt választott. Főállású alelnök lett Font Sándor és Rausch Sándor, míg társadalmi megbízatású alelnöknek Bagó Zoltánt választották.
Bányai Gábor, aki az országgyűlési választáson Bács-Kiskun megye 10. választókerületében országgyűlési mandátumot is szerzett. A Jánoshalmán lakó, kertészmérnök végzettségű elnök programbeszédében együttműködést kért és ajánlott a megyei közgyűlés minden tagjának és a megye minden lakójának.
"Együttműködést ajánlok, hogy Bács-Kiskun megye gyarapodjon" - tette hozzá Bányai Gábor.
Beszédében kiemelte, hogy a közgyűlés minden tagjának, párthovatartozás nélkül fontos a megyerendszer fenntartása, mert máskülönben miért indult volna a megyei önkormányzati választáson.
Utalt arra, ha a 2007-től, a megyéktől kormányzati döntéssel elvett illetékhivatalok kieső bevételét a központi költségvetés nem pótolja, akkor a megyék egy év alatt pénzügyileg ellehetetlenülnek.
A közgyűlés döntött a megyei kórház főigazgatói pályázatáról is. A megyei önkormányzathoz tartozó kórház igazgatói helyén azért történt változás, mert az előző főigazgatót, Zombor Gábort Kecskemét polgármesterévé választották.
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza főigazgatói posztjára Svébis Mihályt, az általános sebészeti osztály osztályvezető főorvosát választotta meg egyhangú szavazással a közgyűlés.
MTI - fidesz.hu