Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indiai hinduk tömegesen tértek át buddhista és keresztény hitre

Alacsony kaszthoz tartozó hinduk ezrei tömegesen tértek át szombaton a buddhizmusra és a kereszténységre, tiltakozásul amiatt, hogy az ország több szövetségi államában törvényben nehezítették meg más hit felvételét.


Dátum: 2006-10-14 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:01.357831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közép-indiai Nágpur városában tartott, az indiai kasztrendszer igazságtalanságai elleni tiltakozásnak is részét képező ceremóniára az adott alkalmat, hogy éppen ötven évvel ezelőtt tért át a - kasztrendszert tagadó - buddhizmusra az alacsony hindu kasztból származó Bimrao Ramdzsi Ambedkar, a demokratikus indiai alkotmány "atyja".

Az évszázadok óta hátrányosan megkülönböztetett "érinthetetlenek" dalit kasztjának mintegy tízezer tagja narancssárga öltözéket viselő buddhista papok és keresztény lelkészek vezette külön-külön istentiszteleten vették fel új hitüket. Az elmúlt évek egyik legnépesebb áttérésének számító esemény részvevői között sok volt a Mahárástra szövetségi államban - ennek fővárosa Nágpur - élő szegény falusi.

India több szövetségi államában a kormányzó - országos szinten ellenzékben politizáló - hindu nacionalista Bháratíja Dzsanata Párt (BJP) az elmúlt időben törvényben nehezítette meg a más hitre való áttérést. A BJP vezetői főleg keresztény misszionáriusok szerintük erőszakos hittérítő tevékenysége elleni óvintézkedésnek szánták a jogszabályt. Az új előírás szerint a hindu hitből kitérni kívánóknak bírósági igazolással és eskü alatt tett írásbeli nyilatkozattal kell tanúsítaniuk, hogy szabad akaratukból, nem pedig külső kényszer hatása alatt cselekszenek. Keresztény csoportok viszont a vallásszabadság csorbulását látják e törvényben, amelyek szerintük sértik az indiai alkotmányt. Az említett törvényt idén XVI. Benedek pápa is elítélte.

India 1,1 milliárdos népességének több mint 16 százaléka tartozik a dalit kasztba, a háromezer éves múltra visszatekintő indiai kasztrendszer legalacsonyabb osztályába.

A világi berendezkezésű India lakosságának több 80 százaléka a hindu vallás követője, a muzulmánok aránya meghaladja a 13 százalékot, a keresztényeké viszont a 3 százalékot sem éri el; a többiek egyéb felekezetek hívei.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek