Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békeszerződés Szudánban

Békeszerződést kötött egymással szombaton az eritreai Aszmarában a kartúmi kormány és a Keleti Front elnevezésű szudáni fegyveres csoport.


Dátum: 2006-10-15 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:03.307090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megállapodás eritreai segítséggel jött létre, és 12 éves ellenségeskedéseknek vetett végett - közölte a szudáni közszolgálati rádió.

A szerződés három fejezete a hatalom, illetve a természeti kincsek megosztásáról és biztonsági garanciákról rendelkezik. A dokumentumot Mosztafa Iszmail Oszman, a szudáni kormány tárgyalója és Musza Mohamed Ahmed, a szervezet vezetője írta alá.

Az aláírási ceremóniát az aszmarai elnök palotában rendezték a ramadán havi böjt befejeződése után. Iszajasz Afeverki eritreai elnök beszédében azt kívánta az érintett feleknek, hogy a békeszerződés legyen tartós és eredményes. Az eseményen számos küldöttség mellett részt vett Amr Musza, az Arab Liga főtitkára is.

A Keleti Frontot elsősorban a nem arab bedsza és az arab rasaidija törzsek harcosai alkotják, akik egy évtizede fogtak fegyvert a központi kormány ellen.

Kelet-Szudánban vannak a ország legnagyobb arany- és gyémántbányái. Itt van az ország egyedüli tengeri kikötője, Port Sudan, amelyen át kőolajat is exportálnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek