Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üdvözölték az Észak-Koreát sújtó BT-határozatot

Üdvözölte az Észak-Koreát sújtó BT-határozatot George Bush amerikai elnök, Margaret Beckett brit és Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter szombaton.


Dátum: 2006-10-15 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:05.147252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bush elnök rövid sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa az egyhangúlag elfogadott, gyors és erős határozattal világos üzenetet küldött Észak-Korea vezetőjének fegyverkezési programját illetően. Úgy vélte, a Biztonsági Tanács döntése azt bizonyítja, hogy a nemzetek közössége egységes abban az elkötelezettségében, hogy a Koreai-félsziget atomfegyvermentes övezet legyen.

Bush leszögezte, hogy Észak-Korea és népe számára létezik szebb jövő. "Ha Észak-Korea vezetője ellenőrizhető módon felszámolja fegyverkezési programját, az Egyesült Államok és más országok készek lennének segíteni az országot gazdasági téren" - mondta Bush szombaton, röviddel azután, hogy a BT kemény pénzügyi és kereskedelmi szankciókkal sújtotta Észak-Koreát hat nappal korábban végrehajtott kísérleti atomrobbantásáért.

A brit külügyminiszter az észak-koreai fegyverkísérletre adott erős és egységes válaszként méltatta az 1718-as számú NT-határozatot. Margaret Beckett hangsúlyozta, hogy Észak-Koreának fel kell adnia fegyverkezési programjait és előfeltételek támasztása nélkül vissza kell térnie a hatoldalú tárgyalásokhoz. Francia kollégája, Philippe Douste-Blazy létfontosságúnak nevezte, hogy a nemzetek közössége, amely a tömegpusztító fegyverek terjedése miatt más válságokkal is szembenéz, tanúsítson egységet és példamutató határozottságot.

Pak Dzsil Jon, Észak-Korea ENSZ-nagykövete országa nevében megbocsáthatatlannak minősítette és visszautasította a BT határozatát, valamint azzal vádolta a testületet, hogy gengszter módszereket, kettős mércét alkalmaz. Kijelentette, hogy Észak-Korea hadüzenetnek fogja tekinteni és "fizikai ellenintézkedéseket tesz", ha az Egyesült Államok tovább fokozza a nyomást Phenjanra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek