Drágább lesz az egyik fő táplálékunk
Kevesebb burgonya terem az idén, a felvásárlói árak pedig emelkednek - közölte az Országos Burgonya Terméktanács igazgatója.
Dátum: 2006-10-15 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:10.393116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szentirmay András elmondta: a hosszú tél, majd a tavaszi árvíz nem kedvezett a burgonyatermelőknek; a termőterület a tavalyihoz képest 10 százalékkal csökkent.
A szakember hangsúlyozta: ezzel is összefügg, hogy a felvásárlói árak csaknem a duplájára emelkedtek az előző évihez képest, ami kielégítő a termelők számára.
Magyarországon az egy főre jutó éves burgonya-fogyasztás 50-55 kilogramm.
inforadio.hu - fidesz.hu