Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megismétlik a polgármester-választást Tiszabőn

A bíróság vasárnap hozott jogerős végzése szerint meg kell ismételni a polgármester-választást Tiszabőn - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság elnöke az MTI-vel.


Dátum: 2006-10-15 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:12.277080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az üggyel a választáson második helyen végzett jelölt felülvizsgálati kérelme alapján foglalkozott a bíróság - tette hozzá Nánási Illés.

Az október elsejei választás eredménye ellen a független Farkas Barnabás kifogással élt a helyi választási bizottságnál, hogy a nyertes, szintén független Szabó Béla többeket megvesztegetett, hogy rá szavazzanak.

Ezt a helyi választás bizottság négy tanú nyilatkozata alapján elfogadta, és az eredményt megsemmisítette. Ez ellen viszont a korábbi elöljáró, Szabó Béla élt fellebbezéssel, és ennek a területi választási bizottság adott helyt. A első és másodfokú döntések után következett a jogerős bírósági végzés.

Október elsején a tiszabői polgármester-választáson Szabó Béla 376, Farkas Barnabás 349 voksot kapott.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek