Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

HírTV munkatársai a rendőrségen

Kizárólag a Hír Televízió munkatársait idézte be tanúkénti kihallgatásra az elektronikus médiából a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni osztálya az MTV-székház ostromával kapcsolatban - értesült a Magyar Nemzet.


Dátum: 2006-10-16 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:19.136165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szikszai Péter, a tévécsatorna hírigazgatója elmondta, a rendőrség csaknem 15 munkatársukat (riportereket, operatőröket, technikai munkatársakat) idézte be, akik között vannak olyanok, akik nem is voltak jelen szeptember 18-án éjjel a Szabadság téren. Szerinte mindez azért különös, mert a téren forgató más csatornák munkatársait nem hallgatják ki tanúként, csak a Hír tévéseket, ráadásul a kihallgatás időzítése is elég furcsa, hiszen már számos bírósági ítélet született.

Az MTV és a Magyar Rádió egyetlen újságírójának kihallgatását sem rendelte el a rendőrség - tájékoztatták a Magyar Nemzetet a médiumok illetékesei. Ugyanez a helyzet a két legnagyobb kereskedelmi tévé esetében is: Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója és Lóránt Gergely, a TV2 szóvivője közölte, nem tudnak róla, hogy akár egyetlen kollégájukat is beidézték volna. A rendőrség mindössze annyit kért az MTV-től, az RTL Klubtól és a TV2-től, hogy felvételekkel segítsék a munkájukat, aminek ők eleget is tettek.

A BRFK mára ígért tájékoztatást az ügyben.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek