Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki fizeti majd a számlát?

A jövő évi költségvetési koncepciók készítésekor megdöbbentő számokkal kénytelenek szembesülni az önkormányzatok. Nincs fedezet az idei jóléti intézkedés-csomagra, az átlagosan ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelésre - hangzott el tegnap Egerben Balázs József fideszes megyei közgyűlési tag, Nagyréde polgármestere és dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő közös sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-11-22 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:22.964451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balázs József elmondta, hogy átlagosan az egyharmada hiányzik a béremelés fedezetének. Újból nincs pénz a dologi kiadások emelkedésének ellentételezésére. Az MSZP azt ígérte, hogy a választást követő első évben kétszer ötvenmilliárdot ad az önkormányzatoknak, a valóság azonban más.

Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy honatyaként a megyét érintő módosító javaslatokat nyújtott be a jövő évi állami költségvetéshez. A megyei kórház rekonstrukciójára 100 millió forintot, az egri Bitskey-uszoda működésének támogatására szintén 100 milliót, a Gárdonyi Géza Színház működéséhez további 20 milliót kér külön költségvetési soron. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság dologi kiadásait 150 millióval, a túlórakeretet 200 millióval kellene növelni - mondta. Mindennek forrása az eredetileg kormányzati kommunikációra, ünnepi rendezvényekre, lakossági tájékoztatásra szánt költségvetési keret lehetne. Nyitrai az ügyben tárgyalást kezdeményezett a megyei szocialista honatyákkal.

(RM) - Heves Megyei Hírlap online

Kapcsolódó elemek