Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hol marad a szocialista lobby?

Új fejezet kezdődik-e Nógrád megyében? A szocialisták kampányszlogenjére, üzenetére milyen választ sejtet a tervezett 2003-as költségvetés? Hol marad a szocialista lobby?


Dátum: 2002-11-22 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:23.347111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezekről a kérdésekről volt szó Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, megyei pártelnök tegnapi, salgótarjáni sajtótájékoztatóján. A tehermentesítő út harmadik szakaszának megépítésével kapcsolatban mondta:

- Ha nagyítóval keressük, erre vonatkozó sort akkor sem találunk a költségvetésben. A Hatvan-Salgótarján vasútvonal korszerűsítése szintén ígéret volt, azonban a költségvetés említést sem tesz ezekről. A 21-es út Hatvanig történő négysávosítása kapcsán is ugyanezt lehet elmondani.

Az előző évhez képest egyetlen forinttal sem emelkednek a céljellegű decentralizált alap, a területi kiegyenlítő keret támogatási mértékei.

Cél- és címzett támogatás: egymilliárdos visszalépés 2002-höz képest, területfejlesztési célelőirányzatra pedig 12 milliárddal jutna kevesebb.

- Mindezt figyelembe véve sajnos, azt lehet mondani - fogalmazott a honatya -, hogy a megyének jutó kiemelt támogatás sem fog emelkedni, méltatlanul alacsony összeget kívánnak Nógrádnak biztosítani, "mert Nógrád megye többet érdemel". A fejlődése érdekében ezen témákhoz Becsó Zsolt 16 módosító javaslatot nyújtott be, ezekhez kéri képviselőtársai támogatását.

Nógrád Megyei Hírlap online

Kapcsolódó elemek