Tömegverekedés a sátoraljaújhelyi börtönben
A sátoraljaújhelyi fegyház és börtön sétaudvarán két elítélt személyes konfliktusa miatt 17 fogvatartott összeverekedett - tájékoztatta az MTI-t a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoka (BVOP) hétfőn.
Dátum: 2006-10-16 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:29.778828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vasárnapi verekedésben tizenhárman megsérültek, közülük hét embert a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban láttak el, akiket a kezelést követően visszaszállítottak a börtönbe. További hat fogvatartottat az intézet orvosa látott el a helyszínen. A szakorvosi vizsgálat valamennyi sérült személynél nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket állapított meg - közölte Csere László. A rendbontást az elítéltek az erősítés megérkezésére befejezték, a verekedők szétválasztására kényszerítő eszközöket nem kellett alkalmazni - tette hozzá. Beszámolt arról, hogy az eset miatt bizottsági vizsgálatot rendelt el, amely megállapította, hogy az esemény bekövetkezéséért a személyzetet felelősség nem terheli.
MTI - fidesz.hu