Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kivonult a Fidesz és a KDNP az ülésteremből

A Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az Országgyűlés üléséről hétfőn, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megkezdte a jövő évi költségvetés tervezéséről szóló napirend előtti felszólalását.


Dátum: 2006-10-16 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:31.639023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ülésterem ellenzéki padsoraiban csak a két frakcióvezető, Navracsics Tibor (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) maradt.

A miniszterelnök felszólalásának kezdetén az ülésteremben tartózkodó 15-20 fideszes és KDNP-s képviselő kivonult, a legtöbben azonban be sem mentek a terembe, hanem a folyosón várták a felszólalás végét.

A Fidesz és a KDNP múlt hétfőn jelentette be, hogy a frakciószövetség tagjai a miniszterelnök minden előre bejelentett felszólalásánál kivonulnak az Országgyűlés üléséről. Ezt azzal indokolták, hogy Gyurcsány Ferencet nemkívánatos személynek tartják a politikában, azért semmilyen módon nem akarnak vele együttműködni. Akkor jelezték azt is, hogy Gyurcsány Ferenc felszólalásain csak a két frakcióvezető marad majd bent az ülésteremben, ők ketten válaszolnak a kormányfőnek. Az előzetes bejelentés szerint, miután véget ér a miniszterelnök felszólalása, a frakció visszamegy az ülésterembe, és folytatja a parlamenti munkát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek