Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megalakult a Tolna megyei közgyűlés

Partnerséget ajánlott a baloldalnak, a közgyűlés hivatalának, az önkormányzat intézményeinek és Tolna megye polgárainak a hétfőn megalakult megyei közgyűlés frissen megválasztott elnöke, Puskás Imre (Fidesz-KDNP).


Dátum: 2006-10-16 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:36.685612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 41 tagú Tolna megyei közgyűlésbe a legnagyobb számban a Fidesz-KDNP szövetség jelöltjei jutottak be 25 mandátummal, 14-en az MSZP-t képviselik, ketten pedig az MDF listáját. Dávid Ibolya, az MDF elnöke lemondott a mandátumáról, így a párt dönti el, hogy kit küld helyette a közgyűlésbe. Az alakuló ülésen 38 képviselő szavazott, 26 érvényes szavazattal Puskás Imrét, Bátaszék alpolgármesterét, a helyi Fidesz-szervezet elnökét választották a közgyűlés elnökévé. A 40 éves jogász harmadik ciklusát kezdi meg a megyei közgyűlésben.

"Tudom és remélem, hogy bár ez politikai testület, a következő négy év nem arról fog szólni, hogy beássuk magunkat a lövészárkokba (...) és onnan fogunk egymásra lövöldözni" - jelentette ki székfoglaló beszédében az új elnök. A közgyűlés 26 érvényes szavazattal Kapitány Zsoltot főállású alelnökké, Pálos Miklóst pedig társadalmi megbízatású alelnökké választotta. Mindketten a Fidesz-KDNP színeiben jutottak a közgyűlésbe.

Az új közgyűlési elnök megválasztását követően az MTI munkatársának nyilatkozva rámutatott: a területfejlesztéseket illetően új helyzet alakult ki az előző ciklusokhoz képest, mert eddig általában a kormányon lévők voltak többségben, és ez a többség érvényesült a megyei és a regionális fejlesztési tanácsokban is. A jelenlegi helyzetre vonatkozóan, amikor ellenzéki többség jellemzi a megyei közgyűléseket, Puskás Imre leszögezte: "Kizártnak tartom azt, hogy ezek az önkormányzatok ne tudnák az érdekeiket érvényesíteni (...), ugyanis, ha a kormány és a minisztérium betart ezeknek az önkormányzatoknak, akkor az egész országnak tart be, hiszen ezek az önkormányzatok, megyék és megyei jogú városok gyakorlatilag lefedik az ország lakosságát, lefedik azokat a legjelentősebb önkormányzatokat, amelyeket nem lehet hátrányba hozni."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek