Polgári engedetlenségre készülnek a gimnáziumok
A Gimnáziumok Országos Szövetsége nehezményezi, hogy az oktatási kormányzat nem tárgyal velük érdemben a közoktatási törvény módosításáról.
Dátum: 2006-10-16 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:36.981937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: a minisztérium még a nyílt levelükre sem válaszolt.
Szebedy Tas pedagógusellenesnek tartja a törvény kampányát, amely megsérti a tanárokat, és ellenállást vált ki a belőlük.
Szeretnénk az Oktatási Minisztérium döntéshozóival egyeztetni, de eddig egyáltalán nem reagáltak a felvetéseikre. Az nem egyeztetés, hogy meghallgatják a kifogásokat, de ez nem befolyásolja az álláspontjukat - hangsúlyozta a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke.
Szebedy Tas közölte: ha nem jutnak el az érdemi egyeztetésig, és nem tudják elérni a törvény módosítását, akkor nem valósítják meg azt a törvényt, amely ilyen sok vitát és nehézséget okoz.
A szövetségnek több száz iskola a tagja, a nyílt levelükhöz ezeken kívül is sok intézmény csatlakozott.
InfoRádió - fidesz.hu