Pannonhalma: emléktábla Eduard Benedek Brunschweilernek
Emléktáblát állítottak Eduard Benedek Brunschweiler svájci polgárnak, aki a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottjaként 1944-1945-ben önzetlenül oltalmazta a pannonhalmi apátságban menedéket keresőket.
Dátum: 2006-10-16 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:38.453662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány és a Pannonhalmi Főapátság által állított emléktáblát hétfőn leplezték le.
Ünnepi köszöntőjében Várszegi Asztrik főapát méltatta Eduard Benedek Brunschweiler tevékenységét. Egyebek között elmondta: a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottja fiatal gyárosként Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti delegátusának pannonhalmi munkatársa volt a vészkorszak idején.
A pannonhalmi apátság területen kívüliséget élvezett: a Nemzetközi Vöröskereszt védelme és Brunschweiler igazgatása alá került, aki mindaddig Pannonhalma szolgálatában állt, amíg 1945 nyarán a megszállók ki nem utasították az országból. Pannonhalmán protestáns keresztényből katolikussá lett, majd csatlakozott a bencés közösség szimpatizáns köréhez, az oblátusokhoz. Ekkor kapta a bencések alapító atyja után a Benedek nevet. Kelemen Krizosztom főapáttal teljes egyetértésben hozott döntéseket, s képviselte a védelemre szorulók érdekeit.
Szita Szabolcs, a holocaust közalapítvány vezető történésze az ősi monostor védelmezőjének helytállásáról szólt.
Kiemelte: Brunschweiler tudta, hogy az 1944 őszére kialakult helyzetben nem lehet semlegesnek maradni.
"Habozás nélkül az üldözöttek, a halálra hajszoltak pártjára állt" - hangoztatta a szakember, hozzátéve: Pannonhalma védencei túlélték a vészkorszakot.
Marc-André Salamin, a Svájci Államszövetség rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is tisztelettel adózott Brunschweiler emléke előtt. Kijelentette: honfitársának bátorsága, emberiessége tanulságul szolgál az utókornak, a fiatal generációnak.
A diplomata a svájci-magyar kapcsolatok fejlődése szempontjából jelentősnek minősítette, hogy "Magyarországon újra felfedezik és értékelik a svájci történelem egy-egy eseményét."
Mike Oeke, a Nemzetközi Vöröskereszt (ICCR) megbízott delegációvezetője emlékbeszédében rámutatott: Brunschweiler határozottsága meghiúsította a Vöröskereszt nyújtotta védelem megszűntetésére irányuló többszöri kísérletet.
" Mintegy háromezer menekült, főleg kisgyermekek találtak oltalmat, táplálékot és orvosi ellátást a pannonhalmi apátságban" - emlékeztetett.
Mike Oeke kijelentette: a II. világháború második fele a nyugati civilizáció legsötétebb időszaka, amikor azok a nemzetközi jogi eszközök és eljárások nem álltak rendelkezésre, amelyek megvédték volna a civileket, a semleges szervezetek pedig nem voltak képesek az atrocitásokat megakadályozni.
Mint mondta, Európa lakosságának nagy része - főként Németországban és a nácik csatlósállamaiban - közömbösen figyelte a végső megoldást. De voltak emberek, akik jelesre vizsgáztak emberiességből: ilyen volt Eduard Benedek Brunschweiler is - hangoztatta.
MTI - fidesz.hu