Megalakult a Baranya megyei közgyűlés
Megalakult a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlése, melynek elnöke, Hargitai János és a képviselők letették hivatali esküjüket hétfőn Pécsett.
Dátum: 2006-10-16 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:39.048223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A negyventagú testület jobboldali többségű, miután abban a Fidesz-KDNP 21, az MSZP 16, a Baranyai Emberekért Szövetség 2, az MDF 1 mandátumot szerzett.
Az ülésen 38 képviselő szavazása mellett 24 érvényes vokssal a fideszes Hargitai János országgyűlési képviselőt választották elnökké, majd a sombereki illetőségű Horváth Zoltánt alelnökké.
Hargitai János, aki 1994 és 1998 között a baranyai közgyűlés alelnöki tisztét töltötte be, programismertető beszédében egy, a korábbinál puritánabb önkormányzat képét vázolta fel.
Beszámolt arról, hogy az eddigi nyolc helyett hat bizottságot hoznak létre, miután a kisebbségi ügyek az oktatási, az európai integrációs feladatok pedig az ügyrendi bizottsághoz kerülnek. A tagok létszáma is csökken, minden grémiumban heten ülnek majd. A közgyűlés ezen kívül nem tart igényt tanácsnokok és állandó külső szakértők munkájára sem.
Az új elnök a közgyűlés előtt álló két nagy feladatként az Európa kulturális fővárosa program (EKF) sikeres megvalósítását és a megyei kórház gazdasági helyzetének javítását említette.
Hargitai János megítélése szerint partnerségre van szükség ahhoz, hogy a jobboldali többségű megyei közgyűlés és a szocialista többségű pécsi testület megfelelően felkészüljön az EKF-re.
A kórházzal kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a csődbiztossal működő és hatalmas adósságot felhalmozott intézmény katasztrofális helyzetének megoldásához fontos Baranya megye, Pécs és a Pécsi Tudományegyetem összefogása.
MTI -fidesz.hu