Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Írószövetség elítéli Gyurcsány hazug szavait és tetteit

A Magyar Írószövetség nyilatkozatban ítélte el a miniszterelnök, kormány és a kormányt alkotó pártok hazugságait.


Dátum: 2006-10-16 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:39.336612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Írószövetség mint a nemzeti elkötelezettségétől vezetve, íróelődeinek szellemében a következő nyilatkozatot teszi: élesen elítéljük a miniszterelnök, a kormány és a koalíciót alkotó pártok hazug szavait és tetteit. A nyelv, a kultúra, az erkölcsi értékek módszeres és cinikus rombolásának vagyunk tanúi és elszenvedői. Az országnak nemcsak a gazdasága, hanem a szellemi és erkölcsi léte is veszélybe került, amihez a kultúra és a média munkásainak nem kis része is hozzájárult. Csak a társadalomnak az igazmondás szellemében való összefogásában reménykedhetünk. Magunk is ilyen társadalmat kívánunk szolgálni.

Budapest, 2006. október 16.

A Magyar Írószövetség Választmánya

Kapcsolódó elemek