Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orosz tőkés csoportok a magyar magánosításban

A jelenlegi kormány elkötelezett a privatizációban érdekelt tőkés csoportok, elsősorban a nagytőke irányába. Ezt bizonyítja, hogy bár a Ház a benyújtott költségvetési törvényjavaslatot tárgyalja, ez a törvény számos más jogszabály - köztük a privatizációs törvény - megnyitására is lehetőséget ad. Ezáltal pedig csaknem a teljes állami vagyont tudják majd magánosítani.


Dátum: 2002-11-22 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:24.673536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal, a Fidesz helyettes frakcióvezetője elmondta, a kormány az 1994 és 1998 közötti gyakorlatot kívánja folytatni. A Horn-kabinet az akkori állami vagyon 65 százalékát adta magánkézbe. A számokról szólva kijelentette: 2000-ig az összes privatizációs bevétel 1364 milliárd forint volt, ebből 875,4 milliárdot az előző baloldali kormány három éve alatt realizáltak. A képviselő utalt rá, a kormány a költségvetési hiányt olyan forrásokból kívánja finanszírozni, amit nem szerepeltet a benyújtott költségvetés bevételi oldalán. Az ÁPV Rt. 400 milliárdos bevétellel kalkulál.

A pénzügyminiszter által készített, a törvényhez kapcsolt mellékletből kiderül: készpénzbevételt remélnek a MOL Rt. kisebbségi részvényeinek eladásából, a Richter Gedeon Rt., Magyar Villamos Művek Rt., Szerencsejáték Rt., Magyar Posta Rt., Földhitel és Jelzálogbank Rt., Postabank és Takarékbank Rt., a Konzumbank, Malév, Mahart, Dunaferr, Hungaropharma, továbbá az agrárgazdaságokban meglévő érdekeltségekből, a Tokaj Kereskedőház, a Bábolna Rt., a Bácsalmási Agráripari Rt., az Enyingi Agráripari Rt., a Komáromi Mezőgazdasági Rt., a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt., a Szerencsi Mezőgazazdasági Rt., a Bóly Rt., a Hódmezőgazda Rt., és az Abaúji Mezőgazazdasági Rt. privatizációjából. 2005-re vonatkozóan pedig a Volán portfólió értékesítését is célul tűzték ki.

Rogán rámutatott: nem indokolt az állam stratégiai fontosságú tulajdonának szinte teljes körű magánosítása.

Kik az érdekeltek ebben a folyamatban? - tette fel a kérdést a képviselő, majd Csillag István gazdasági miniszter szavait idézte, aki úgy nyilatkozott korábban, nem ellenzi az orosz befektetők megjelenését a magyar olajiparban, sőt a gazdasági élet más területein is szükség van rájuk.

Ha mindez bekövetkezik, akkor a Dunaferrnél, a Postánál és számos egyéb vállalatnál több ezres elbocsátásra kell számítani. A Szerencsejáték Rt.-t kiemelve megjegyezte, érthetetlen, hogy egy ilyen nyereséges állami vállalkozást miért kell értékesíteni. Az egyetlen ok az lehet, hogy már megvan az érdekelt új szocialista tulajdonosi csoport. Hozzátette: álláspontjuk szerint épp a privatizáció visszafogására lenne szükség. Mivel a költségvetési törvényen belül a privatizációs törvény egyszerű többséggel módosítható, ezért a Fidesz Rogán Antal vezetésével privatizációt ellenőrző munkacsoportot hoz létre.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, a Fidesz fordított választási eredmény esetén sem tervezte ezen cégek magánosítását, hiszen - mint fogalmazott - ez Magyarország számára és a különböző társadalmi csoportokra nézve egyaránt káros. Minden országnak megvannak a politikai érdekei, nem világos azonban, hogy a NATO-tag, EU-ba tartó Magyarországon milyen politikai érdek fűződik ahhoz, hogy az orosz tőke stratégiai súllyal legyen jelen.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek