Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizonyos Gyurcsány Ferenc...

A magyar fiatalok egy olyan országot szeretnének, ahol a tehetségnek és a szorgalomnak van becsülete, nem pedig a szülők pénztárcájának - fogalmazott Szijjártó Péter Kossuth téri beszédében.


Dátum: 2006-10-16 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:40.557616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter beszéde a Kossuth téren

Milyen országot szeretnének a fiatalok?

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar fiatalok egy olyan országot szeretnének, ahol komolyan veszik a demokráciát, ahol jó fiatalnak lenni, ahonnan nem elvágyódnak, hanem megtalálják számításaikat. Egy olyan országot, ahol a miniszterelnök azon gondolkozik, hogyan lehetne egy jobb élet reményét biztosítani a fiatalok számára, és nem azt nevezi az ország legnagyobb tehertételének, ha a fiatalok itthon akarnak maradni, itthon akarnak érvényesülni, és itthon, Magyarországon akarnak boldogok lenni.

"Mi, magyar fiatalok egy olyan országot szeretnénk, ahol a tehetségnek és a szorgalomnak van becsülete, nem pedig a szülők pénztárcájának és a nagybácsi kapcsolatainak" - fogalmazott. Ahol lakások épülnek és nem szétverik az otthonteremtési programot, vagy ahol nem kell minden ötödik fiatalnak a pályakezdő munkanélküliség rémével szembenéznie. "És mindenek előtt mi, magyar fiatalok egy olyan Magyarországot szeretnénk, amely nem hagyja, hogy egy bizonyos Gyurcsány Ferenc a hazugság mély és sötét mocsarába süllyessze" - tette hozzá.

A történelem párhuzamai

Nemzeti ünnepünkre, október 23-ra utalva rámutatott: sokakban, "szüleink, nagyszüleink emlékeiben" egyre-másra jönnek elő a borzalom, a megtorlás, a diktatúra rémálmai és rémképei. A mai huszonéves generáció szerencsésnek vallhatja magát, mert nem kellett átélnie a megtorlást, a szörnyűségeket, a terrort. Nem kellett negyven éven keresztül hazugságok, álnokságok, képmutatás közepette élnie, és azért is, mert már nem kellett ellenforradalomnak hazudni az érettségin 1956-ot, amikor a pesti és vidéki forradalmárok a hazugság, a gátlástalanság, a hatalomhoz való mániákus ragaszkodás és a képmutatás ellen küzdöttek - tette hozzá.

"Akárcsak persze 1988-ban, amikor is fiatalok egy csoportja - egy egész ország régi óhaját tolmácsolva - úgy gondolta, elég a hazugságból, a megfélemlítésből és a képmutatásból, elérkezett az őszinte beszéd és az igaz szó órája. Akkor, 1988-ban is a hazugság és a hazugságra épített hatalom ellen kellett küzdeni. Az akkori fiatalok valószínűleg azt hihették, hogy ők ezt a küzdelmet végleg le is tudják zárni és a rendszerváltoztatással végleg az őszinte beszéd és az igaz szó korszaka köszönt hazánkra" - fogalmazott, majd megjegyezte; akkor az, hogy 18 évvel később ismételten a hazugság ellen kell majd fellépni, valószínűleg fel sem merült. Márpedig ma sajnos ez a helyzet.

Összefogunk, idősek és fiatalok és együtt

Leszögezte: Gyurcsány Ferenc a hazugság mély és sötét mocsarába akarja lehúzni Magyarországot. "Természetes, hogy a fiatalok fellázadnak akkor, amikor hazugságokkal akarják tönkretenni életüket, amikor hazugságok közé akarják beszorítani őket. De ez ellen lázadnak az érettebb, nálunknál jóval bölcsebb emberek is, hiszen ők sem tűrik, hogy hazugságok áldozataivá váljanak, sajnos az országgal együtt. Mi pedig egyetértünk velünk, támogatjuk őket és összefogunk velük. Összefogunk, idősek és fiatalok és együtt lázadunk tovább a hazugság ellen" - mutatott rá.

Megjegyezte, mostanság nagyon vigyázni kell a szóhasználattal. "Figyelnek minket ugyanis. Árgus szemekkel figyel a teljesen független reggeli tévés, aki egyébként egy politikai napilap publicistája, de a másik is, aki holnap délután már biztosan kontrázni fog a közszolgálati rádióban. Figyelnek, és gyorsan félremagyaráznak. Elsősorban nekik szeretném mondani, hogy a lázadás (...) azt jelenti, hogy valaki a jó és a rossz harcában a jó oldalára áll. Vagyis küzd a rossz ellen, küzd még a saját magában megbúvó rossz ellen is. A lázadás a jó oldalára való állást jelenti akkor is, amikor ez lemondással, vagy hátrányokkal jár, és vállalása talán kevésbé tűnik természetesnek".

Néhány hete sokan hallgattak és figyeltek döbbenten

A Fidesz kommunikációs vezetője Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülésére utalva kifejtette: néhány héttel ezelőtt egy ország hallgatott döbbenten, ugyanis megdöbbentő volt szembesülni az igazsággal. "Jópáran persze meg sem lepődtek, mert sejtették, tudták, érezték. Sokakat azonban sikerült átvágni - egészen néhány héttel ezelőttig. Sokan ugyanis elhitték a hazugságot, de ne haragudjunk rájuk. Pontosabban ne rájuk haragudjunk. A hibásak nem ők, hanem azok, akik hazudtak nekik". Sokan néhány héttel ezelőtt ébredtek rá, hogy "bizonyos Gyurcsány Ferenc, a mi életünket, a mi jövőnket, (...) a magyar fiatalok jövőjét és reményeit áldozta fel kizárólag azért, hogy megtarthassa hatalmát" - tette hozzá.

Volt itt minden, mint a búcsúban

A korábbi kormányzati ígéretekről szólva Szijjártó Péter rámutatott: kiszélesedő otthonteremtési programról, csökkenő diákhitel-kamatokról, ingyenes utazásról, tízezer új kollégiumi férőhelyről volt korábban szó, meg persze arról, hogy nem lesz tandíj. Megjegyezte:"volt itt minden, mint a búcsúban, és már csak a mézeskalács-szív hiányzott".

Szólt arról is, hogy az emberek mára persze mindent értenek. "Értjük, hogy mindezeket a szocialista szótár értelmezései szerint ígérték, vagyis a nem lesz azt jelenti, hogy majd bevezetjük. A csökkentjük azt jelenti, hogy majd jól megnöveljük. Az ingyenessé tesszük azt jelenti, hogy majd a gatyátokat is ráköltitek. A kiszélesítjük pedig azt jelenti, hogy majd jól megszüntetjük. Kicsit olyan ez, mint amikor egy rosszabb étterem menüjében szereplő méregdrága csigapástétomról kiderül, hogy kevertek bele egy kis disznót is. A keverési arány pedig fele-fele: egy csiga és egy disznó" - fogalmazott a politikus.

Itt állunk, szemben az igazsággal és szemben bizonyos Gyurcsány Ferenccel, aki hadat üzent nekünk, a magyar jövőnek, a magyar fiataloknak. A hadüzenet nagyon is valóság. Csakhogy mi ezt nem tűrjük. Nem tűrjük a hazugságot, és nem tűrjük, ha valaki hülyének néz minket - mondta el.

Volt pár jó nap is...

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy volt pár jó napjuk is. "Őszintén örültünk akkor, amikor Gyurcsány Ferenc úgy pattant le az ifjúsági tárca éléről, mint egy rosszabbfajta dobás a kosárpalánkról. Jött azonban derűre ború, és egészpályás hátbatámadással jött a miniszterelnök-csere is, melynek következtében bizonyos beteges hazudozó pénztárcáját államkincstárra, villáját országházra, kanalát pedig nagyobb, mélyebb merőkanálra cserélte. Így aztán nekünk fiataloknak nem lett jobb, sőt (...), az egész országnak sokkal rosszabb lett. Mert mint utólag kiderült: el-"rontották", "hazudtak reggel, éjjel és este", "hazudtak másfél-két éven keresztül" és "négy évig nem csináltak semmit", csak a hatalom megtartására koncentráltak.

Üzenet Gyurcsány Ferencnek

Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője beszéde végén üzenetet fogalmazott meg Gyurcsány Ferencnek:

Kedves Gyurcsány Ferenc!

A svéd kulturális miniszter ma lemondott, mert úgy érezte, nem maradhat posztján azok után, hogy nem fizette a tévé üzemben tartási díját és gyermeke dajkáját bejelentés nélkül alkalmazta. Ön a svéd kulturális miniszterhez hasonlóan lebukott. Tisztelt Gyurcsány Ferenc! Meg ne vessen érte, de szerintem egy kicsivel nagyobb bűn két éven keresztül hazudni egy országnak, mint nem fizetni a tévé üzemben tartási díját. Ön azonban, kedves Gyurcsány Ferenc még mindig mániákusan ragaszkodik a székéhez. (...) Ön korábban a megszorító csomaggal kapcsolatban azt üzente a magyar embereknek, hogy a csomagtól "nem kell félni, nem fog fájni". Most pedig mi, a magyar fiatalok üzenjük Önnek innen, a Kossuth térről: Kedves Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnöki hatalom elvesztésétől nem kell félni, nem fog fájni!

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1789, 'source_type': 'media', 'source_id': 568, 'target_type': 'article', 'target_id': 57572, 'relation_type': 'describes'}