A Hezbollah továbbra is fegyverhez jut Szíriából?
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tűzszüneti határozatát megszegve Szíriából továbbra is csempészett fegyverrel látják el a Hezbollah libanoni síita szervezet gerilláit, és Izrael kész önállóan fellépni, ha ez a gyakorlat folytatódik - mondta hétfőn az izraeli védelmi miniszter egy parlamenti bizottság előtt.
Dátum: 2006-10-16 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:41.149247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egyelőre a bizonyítékok gyűjtésénél tartunk" - jelentette ki Amír Perec a külügyi és védelmi bizottság szokásos heti ülésén a parlament egyik szóvivője szerint. "Ha rendszeresnek bizonyul (a csempészet), akkor magunk lépünk fel ellene" - idézte a miniszter szavait.
"Konkrét bizonyítékaink vannak arra, hogy folytatódik a fegyver- és lőszercsempészet" - mondta az izraeli katonai hírszerzés egyik tisztje, Joszi Bajdac dandártábornok, akit a miniszter mellett szintén meghallgatott a bizottság.
Amír Perec kijelentette azt is: amíg "teljes mértékben nem érvényesül" a Szíriából Libanonba irányuló fegyvercsempészetre elrendelt embargó, az izraeli légierő folytatja a berepüléseket Libanonba.
Hozzáfűzte: a tűzszüneti határozat addig nem teljesül egészen, amíg vissza nem nyerte szabadságát az a két izraeli katona, akiket a Hezbollah fegyveresei raboltak el.
A katonák fogságba ejtése nyomán Izrael és a Hezbollah között 34 napos háború robbant ki, aminek az ellenségeskedések beszüntetéséről szóló, 1701. számú ENSZ biztonsági tanácsi határozat vetett véget. A határozat a világszervezet megnövelt létszámú libanoni békefenntartó erejét bízta meg a fegyvernyugvás felügyeletével, és egyik rendelkezése megtiltotta a Szíriából Libanonba irányuló fegyverszállítmányokat.
MTI - fidesz.hu