Még több pénz Erdős Ákoséknak
További 110 millió forintos megbízáshoz jut a Gyurcsány Ferenc volt üzletfelének, Erdős Ákosnak az érdekeltségébe tartozó Állami Nyomda.
Dátum: 2006-10-17 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:45.957153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
További 110 millió forintos megbízáshoz jut a Gyurcsány Ferenc volt üzletfelének, Erdős Ákosnak az érdekeltségébe tartozó Állami Nyomda, miután az egészségbiztosító a vényhiány elkerülésére hivatkozva módosította a magáncéggel tavaly megkötött, EU-konform vények gyártására vonatkozó szerződést. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a napokban módosította az eredetileg 355 millió forintos keretösszegről szóló szerződést - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Így az Erdős Ákos-féle Állami Nyomda Nyrt. 2005. és 2007. között most már mintegy 465 millió forinttal gazdagodhat a vénytendernek köszönhetően.
A módosításra a hivatalos indoklás szerint azért volt szükség, mert a vényigénylést az orvosok jelentős része júliusra, augusztusra vagy még későbbre időzítette, így "hirtelen olyan nagy tömegű orvosivény-igény keletkezett, amit a prognosztizált és szerződésben rögzített mennyiséggel nem lehet kielégíteni". Hogy a vényellátás folyamatos legyen - folytatódik a magyarázat -, az OEP új közbeszerzési eljárást ír ki, de addig is a vényhiány elkerülése érdekében módosítják a szerződést. Hozzátették: a hirtelen megugró vényigénylés egy "előre nem látható" körülménynek tekinthető.
Ezzel szemben a vényellátást 2005 előtt csaknem tíz esztendeig zavartalanul biztosító Szenzor Számítóközpont Kft. vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: már 2004-ben mindenki előtt ismert volt az az egészségügyi minisztériumi rendelet, amely idén augusztus 1-jétől írta elő kötelezően az EU-konform vények használatát. Ezért Eőry Örs szerint számítani lehetett arra, hogy a határidő lejártakor megugrik a kereslet az új receptek iránt. Ugyanakkor a cégvezető különösnek tartja, hogy másfél évvel a szerződéskötés után elfogyott a két évre tervezett 422 millió darab vény, miközben eddig a hazai vényigény évente 180-190 millió darab körül mozgott.
Érdekesség, hogy 2004-ben az OEP az első vénytenderről éppen azzal az indoklással zárta ki a Szenzor Számítóközpont Kft.-t, hogy az általa kért összeg néhány millió forinttal meghaladja a keretet. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság idén jogerősen megállapította, hogy az OEP jogsértő módon minősítette érvénytelennek a Szenzor ajánlatát. Emiatt korábban a Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta az egészségbiztosítót.
Magyar Nemzet - fidesz.hu