Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

45-ször rúgták fejbe a meglincselt tanárt

Az elsődleges orvosszakértői vizsgálatok szerint körülbelül 45 "olyan erőhatás", rúgás, ütés érhette az Olaszliszkán meglincselt középiskolai tanárt, elsősorban a fején, ami a halálát okozhatta - mondta el a Nap-keltében Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya. A különösen kegyetlen módon és aljas indokból elkövetett emberölést már 15 évi, illetve életfogytig tartó fegyházzal büntetni a törvény.


Dátum: 2006-10-17 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:46.254662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két lánya előtt verték halálra az apát.

Három férfit hallgatott ki emberölés alapos gyanújával a rendőrség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán történt bűncselekmény miatt - közölte a megyei főkapitány.

Kökényesi Antal beszámolt arról is, hogy hétfő este a települést jelentős rendőri egység védte, mert elterjedt a hír, hogy szkinhed csoportok érkeznek a településre bosszút állni, de most nyugalom van.

Szöginé Megyeri Gabriella,a meglincselt férfi felesége a műsorban elmondta, hogy a gyerekekivel pszichológushoz készül, mert a lányokat, akik szemtanúi voltak apjuk agyonverésének, neogy megviselték a történtek. Elmondta azt is, hogy a gyerekek elmesélték: hiába ordítottak segítségért, mindenki, aki nem rúgta, csak kárörvendően nézte apjukat. A tanár úr a légynek sem tudott volna ártani.

Akár életfogytiglant is kaphatnak a gyilkosok

A megyei főügyészség álláspontja szerint különösen kegyetlen módon és aljas indokból elkövetett emberölésről is szó lehet a vasárnap esti olaszliszkai brutális gyilkosság esetében - tudta meg a HavariaPress. Míg az emberölést alapesetben 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálják, addig a különösen kegyetlen módon és aljas indokból elkövetett emberölést már 15 évi, illetve életfogytig tartó fegyházzal büntetni a törvény.

Rendőri csapaterőt vezényeltek Olaszliszkára

Rendőri csapaterőt vezényeltek Olaszliszkára, a HavariaPress úgy tudja, a rendőri erők összevonásáról Dr. Kökényesi Antal, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitány rendelkezett.

A megyei főkapitány azután döntött így, hogy személyesen látogatott el a településre, ahol önkormányzati és kisebbségi vezetőkkel folytatott tanácskozást. Ennek eredményeképpen egyenruhásokat és több járőrkocsit küldtek Olaszliszkára a különböző megyei kapitányságokról.

A rendőrök folyamatosan járőröznek a településen. A csapaterő összevonására a kialakult feszült helyzetben a biztonság és a közrend biztosítása érdekében van szükség.

Az elmúlt napokban több, csoportosan elkövetett emberölés történt az országban.

MNO, hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek