Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megsemmisítették a rohodi végeredményt

A Legfelsőbb Bíróság jogerős végzéssel megsemmisítette a rohodi polgármesterválasztás végeredményét, és elrendelte a szavazás megismételtetését a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen - közölte a szervezet illetékese kedden az MTI-vel.


Dátum: 2006-10-17 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:47.450042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egy szavazókörös Rohodon a szavazatszámláló bizottság tagjai a voksoláson megjelent választópolgárok személyazonosságát nem ellenőrizték, mivel a kistelepülésen mindenkit személyesen ismernek, s ezzel törvényt sértettek - olvasható a bírósági határozatban.

Az ügyben eljáró bírói tanács dokumentuma kiemeli: a személyazonosság okirat szerinti ellenőrzése személyes ismeretség alapján sem mellőzhető, hiszen olyan követelmény, amely a választás tisztaságának megóvását, az esetleges csalás megakadályozását szolgálja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek