Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína alkalmazni fogja az Észak-Korea elleni szankciókat

Komolyan veszi, és alkalmazni fogja Kína az Észak-Korea elleni ENSZ-szankciókat, de azért figyelemmel lesz a kereskedelmi szabályozásra és saját nemzeti törvényeire a pekingi külügyminisztérium szóvivőjének keddi közlése szerint .


Dátum: 2006-10-17 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:55.520619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egyfelől kereskedelmi szabályaink és saját nemzeti törvényeink szerint járunk el, másfelől (viszont) figyelembe fogjuk venni az 1718-as (BT-)határozatot" - közölte a külügyi szóvivő. Liu Csien-csao (Liu Jianchao) kifejezte reményét, hogy Észak-Korea "párbeszéd útján" igyekszik megoldani az ügyet, "ahelyett, hogy olyasmit cselekedne, amely tovább élezné vagy rontaná a helyzetet". Aszo Taro japán külügyminiszter kedden közölte, hogy Japán kapott olyan információkat, amelyek szerint Észak-Korea újabb nukleáris kísérletet hajthat végre, de a kínai külügyi szóvivő nem volt hajlandó kommentálni ezeket az értesüléseket.

Az esetleges további észak-koreai kísérletekről szóló hírekre a Dél-Koreában tárgyaló orosz kormányfő is reagált. Mihail Fradkov azt mondta, Phenjan szerinte nem fog újabb atomkísérletet végezni, de nem is kellene neki, mert az, mint mondta, "csak még bonyolultabbá tenné a helyzetet". Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter úgy nyilatkozott, nem zárja ki egy második észak-koreai atomkísérlet lehetőségét. Dél-Koreában egy neve elhallgatását kérő illetékes közölte, felkészültek az újabb phenjani robbantásra, ugyanakkor nem észleltek arra utaló jelet, hogy egy ilyen kísérlet fenyegető közelségben lenne.

A Japánban hatalmon lévő jobboldali Liberális Demokrata Párt második számú vezetője figyelmeztette Észak-Koreát, további büntetőintézkedésekre számíthat, ha újabb kísérleti atomrobbantást hajt végre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek