Jogsértően karikázta be a fütyülőket az MSZP
Az adatvédelmi biztos szerint jogsértő, hogy az MSZP honlapján pirossal bekarikázva és névvel megjelölve tüntetik fel azokat az aktivistákat, akik a szocialisták szerint szeptemberben megzavarták Gyurcsány Ferenc kampányrendezvényeit.
Dátum: 2006-10-17 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:57.513025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jogsértőnek találta az adatvédelmi biztos azt, hogy az MSZP fotókkal próbálta bizonyítani, hogy fideszes aktivisták zavarták meg szeptemberben több városban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kampányrendezvényeit - derül ki az adatvédelmi ombudsman ajánlásából.
Péterfalvi Attila azt az MSZP honlapjára szeptember 12-én felkerült "Akarunk-e 'Oszt jó napot' Magyarországot" című írást kifogásolta, ahol több olyan kép is található, amelyen jól beazonosítva - pirossal bekarikázva és névvel megjelölve - tüntetik fel a demonstrációkon megjelenő embereket, akik a párt szerint a Fidesz tagjai, illetve aktivistái.
Péterfalvi az [origo]-nak elmondta: az MSZP eljárása azért jogsértő, mert személyek adatait, köztük a róluk készült képeket csak akkor lehet kezelni, ha ahhoz az érintettek hozzájárultak. Az ombudsman hozzátette: a tüntetők regisztrálása is tilos, mivel a politikai vélemény különleges adatnak számít.
Nyakó István, az MSZP szóvivője az adatvédelmi biztos ajánlásra reagálva az [origo]-nak elmondta: a tüntetőkről készült fotókat nem az MSZP készítette, azokat a Magyar Nemzet honlapjáról szedték le. A szocialista politikus szerint az MSZP eljárása nem jogsértő, mivel a politikai rendezvényen részt vevők hozzájárulására nincs szükség, hogy róluk felvétel készüljön. Az MSZP azonban a jövőben figyelembe veszi majd az adatvédelmi biztos ajánlásait - tette hozzá Nyakó.
Az adatvédelmi biztos cáfolta a szocialisták érveit. Péterfalvi szerint a törvény valóban lehetővé teszi, hogy a tüntetésekről a résztvevők hozzájárulása nélkül felvétel készüljön, ezt azonban csak a sajtó számára engedélyezi a törvény, politikai pártok számára nem. Az ombudman szerint az pedig különösen jogellenes, hogy a demonstráción megjelenteket kiemeljék és jól láthatóan beazonosítsák.
origo.hu - fidesz.hu