Tiszacsegén is agyonvertek egy fiatalembert
Az olaszliszkai esethez hasonlóan a napokban Tiszacsegén is halálra vertek egy fiatalembert. Szemtanúk szerint az elkövetők cigányok voltak. A rendőrség szerint azonban csak egy tettes volt, egy helybeli fiatal verte agyon a faluba látogató 22 éves jászberényi F. Gábort. A községben tavasszal is hasonló körülmények között vesztette életét egy fiatal.
Dátum: 2006-10-17 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:49:59.581597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napokban a Hajdú-Bihar megyei Tiszacsegén Olaszliszkához hasonlóan szintén meglincseltek egy embert, akinek a szemtanúk szerint csupán annyi bűne volt, hogy nem helybéli, ám mégis szóba elegyedett egy tiszacsegei lakossal.
A 22 éves fiatalember a Tisza partján lévő szórakozóhelyre ment be barátjával, és megkérdezte az egyik jelenlévőt, hogy emlékszik-e rá - meséli a szemtanúk elmondása nyomán Káplár Sándor, a kemping tulajdonosa. Ezek után a fiatalemberbe és barátjába egy főleg romákból álló csoport még a szórakozóhelyen belekötött, ami után a fiatalok úgy döntöttek: inkább hazaindulnak. A kemping területén kívül támadóik utolérték őket, ütlegelni, rugdosni kezdték mindekettejüket. A 22 éves fiú összeesett és a helyszínen életét vesztette. Káplár a helyiek elmondása alapján úgy tudja: az egyik elkövetőt már előzetesbe vette a rendőrség, a lincselők rokonai pedig úgy próbálják alakítani a vallomásokat, hogy egy ember "vigye el a balhét".
- Ez idén már a második bűncselekmény - mondja Káplár Sándor. A kemping vezetője elmondta, hogy a faluban tavasszal szintén hasonló módon megöltek egy fiatalembert. Őt is meglincselték, és a szemtanúk szerint a tettesek ott is főleg romák voltak. Káplár már több alkalommal is kért segítséget a balhék miatt a helyi önkormányzattól és a rendőrségtől is, ám csupán azt a választ adták neki: nincs elég rendőr, és különben sincs üzemanyag a járőröző gépkocsikban. Szerinte a helyiek már félnek kimenni éjszaka az utcákra, és ezért egyértelműen a törvényhozók a hibásak.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa, miután az MNO feltette a kérdést, hogy nyomoznak-e valóban a tiszacsegei ügyben, rögtön azzal kezdte mondanivalóját, hogy miért vonunk párhuzamot az olaszliszkai és a tiszacsegei eset között. A sajtós közölte: a nyomozás jelenlegi adatai szerint nem történt lincselés, tudomásuk szerint csupán egy helyi verte halálra a jászberényi fiatalembert. A tettes előzetesben van, a szemtanúk kihallgatása még folyik.
Magyar Nemzet - fidesz.hu