Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biztosra veszi a hétfői kamatcsökkentést a piac

Elemzők várakozásai szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa akár 50-100 bázisponttal is csökkentheti irányadó kamatát jövő hétfői ülésén - derül ki a Reuters havi felméréséből.


Dátum: 2002-11-22 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:26.525224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felmérésből azonban az is kiderül, hogy az elemzők várakozásai szerint a jegybank a piac által beárazottnál csekélyebb mértékben lazítja monetáris politikáját.

A felmérés november 19-21. között készült 19 bel- és külföldi elemző megkérdezése alapján.

A megkérdezettek többsége egyetértett abban, hogy a jegybank hétfőn megint kamatot csökkent. Kilencen azt mondták, hogy a csökkentés mértéke 50-100 bázispont közötti lesz.

Az MNB legutóbb hétfőn mérsékelte irányadó kéthetes betéti kamatát 50 bázisponttal évi 9,00 százalékra.

A konszenzus átlaga szerint összesen 75 bázispont kamatcsökkentés várható az év hátralévő részében, s további 50 bázispont 2003-ban.

A várakozások szerint az irányadó kamat a jövő év végén 6,5-9,0 százalék lehet, ami igen széles sáv. Ez a jegybank politikájának kiszámíthatatlanságát tükrözi.

Számos elemző véli úgy, hogy a piacok az elmúlt időszakban túlságosan is nagy kamatcsökkentést áraztak be.

"A határidős devizapiac jelenleg három hónapos távon 6,5 százalékos irányadó kamatot árazott be. Szerintünk a kamatcsökkenés lassabban megy végbe, s 7 százalékon megáll" - fogalmaz a HSBC befektetési bank pénteki elemzése.

A Reuters felmérése szerint a jövő évben sem a jegybank inflációs célja, sem pedig a kormány által kitűzött költségvetési hiánycsökkentési cél nem teljesül.

A várakozások szerint jövőre az államháztartás hiánya 968 milliárd forint lehet. Ez 55 milliárd forinttal több, mint amennyit az előző havi felmérés mutatott, s a várt bruttó hazai össztermék 5,2 százaléka lenne a kormány által megcélzott 4,5 százalék helyett. A kormány az idei évre 8,7 százalékos GDP-arányos hiányt tervez.

A felmérés szerint jövőre a GDP növekedése nem éri el a 4,4 százalékot, azt a mértéket, amellyel a költségvetési törvényjavaslat számol.

A konszenzus novemberben 3,96 százalékra teszi a jövő évi gazdasági növekedést, októberben még ennél nyolc bázisponttal többre számítottak a piaci elemzők, az év elején 4,6 százalék volt a várakozás az idei évre várt 3,27 százalék után.

A várakozások átlaga szerint a jövő év decemberében a 12 havi infláció 4,96 százalék lehet. Ez 11 bázisponttal magasabb, mint az előző havi felmérés által jósolt ütem. Az elmúlt hat hónap során a piaci várakozás 4,8-5,0 százalék között ingadozott. Októberben az év/év alapon számolt infláció 4,9 százalék volt.

A Reuters felmérése a folyó fizetési mérleg hiányát az idei évre 3,41 milliárd, a jövő évre 3,57 milliárd euróra teszi. A novemberi előrejelzések 280, illetve 420 millió euróval haladják meg az egy hónappal korábbi várakozásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek