Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Képviselőcserék a Fővárosi Közgyűlésben

A Fidesz Kucsák László, XVIII. kerületi politikusát jelölte a posztjáról összeférhetetlenség miatt lemondott Kecskés Gusztáv fővárosi képviselő helyére - közölte a párt fővárosi frakciótitkára kedden.


Dátum: 2006-10-17 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:02.761560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csomós Miklós, aki egyben fővárosi frakcióvezető-helyettes is az MTI-nek elmondta: azt remélik, hogy a Fővárosi Közgyűlés jövő csütörtöki ülésén már az iskolaigazgatóként tevékenykedő politikus is leteheti képviselői esküjét.

Megyesné Hermann Judit, a Fővárosi Választási Iroda vezető-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy Kucsák László mandátumáról csütörtökön dönt a Fővárosi Választási Bizottság. Hozzátette: a héten jogerőssé vált Dancs Gábor (SZDSZ) mandátuma, aki a képviselői posztjáról lemondott Demszky Gábor helyén kerül be a közgyűlésbe, s a jövő héten teheti le esküjét.

A választási irodához még nem érkezett meg Rajk László (SZDSZ) kilátásba helyezett lemondása - közölte az irodavezető-helyettes.

Rajk Lászlót az SZDSZ húzónévként szerepeltette fővárosi listáján, csakúgy mint négy évvel korábban. A párt budapesti választmánya nemrég döntött arról, hogy Rajk László lemondása esetén Molnár István lehet ismét fővárosi képviselő. A politikus korábban az SZDSZ budapesti elnöke volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek