Már nem sokáig írnak vörös tintával...
Ne higgyetek azoknak, akik szerint az egész rendszerváltozás hiábavaló volt, nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük vívmányait, kiteljesítsük az igazságot, a szabadságot, a nemzeti összetartozást, Magyarország boldog jövőjét - fogalmazott Martonyi János Kossuth téri beszédében.
Dátum: 2006-10-17 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:04.739614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez a nemzet összetartozik - köszöntötte beszéde elején a határon túliakat is Martonyi János. Utalt arra, hogy néhány napig nem volt itthon, de azt hallotta, hogy a téren az emberek jókedvűek.
Egy régi viccet idézett fel, amely szerint két barát a negyvenes évek végén disszidálni készül, és mivel mindenki nyugatra megy, ők úgy döntenek, az ellenkező irányba indulnak. Mivel azonban ez kockázatos, megbeszélik, az egyik előre megy, és majd levélben értesíti a másikat, mi újság. Megegyeznek abban, ha kék tintával ír, akkor minden igaz, ha azonban pirossal, akkor mindennek az ellenkezője. Egyikük elutazik, és hamarosan érkezik is tőle a levél, végig kékkel írva: minden rendben, semmiben sincs hiány, csak a piros tintában... Martonyi János a régi vicc kapcsán megjegyezte, az a legnagyobb bajunk, hogy az elmúlt négy esztendő történetét is piros, mondhatni vörös tintával írták, és így alakult ki a piros tintával írt mese.
Mese, vörös tintával
Az egykori külügyminiszter elmondta, így íródott mese a gazdaság dübörgéséről, az államháztartás rendbetételéről, az adósság csökkentéséről, a versenyképesség növekedéséről, és hogy utolsókból a legelsők lettünk, sőt, az erkölcsi súlyunk is emelkedett, már-már egy szólás kezd terjedni a világban: "az igazat mondd, mint a magyar miniszterelnök". Erősödtek a demokratikus intézmények is a mese szerint, folytatta Martonyi, a bűnösök megbűnhődtek, érvényesült a pártatlanság, a függetlenség a médiában, hiteles lett a statisztika, minden szám stimmel, és most már csak az a kérdés, miért is vagyunk itt? - tette fel a kérdést a politikus a jelenlévő több ezres hallgatóságnak.
Továbbra is vörös tintával írnak
Mint fogalmazott, azért vannak itt az emberek a téren, mert továbbra is vörös tintával írnak, tovább folyik a szánalmas hazudozás. "Az elmúlt 16 évet gyalázzák meg azzal, hogy a hazug propagandát kiterjesztik a rendszerváltozás óta eltelt idő egészére" - szögezte le Martonyi János.
Utalt arra, hogy az emberek nemcsak a vörös tinta miatt vannak itt, hanem azért is, mert élnek elemi, alkotmányos jogaikkal. "Azt mondják, az utcán politizálunk, de aki ezt mondja, az az európai politizálás lényegét nem érti. Annak a lényege ugyanis a részvétel. A politikai élet mindannyiunké, kötelességünk benne részt venni és elmondani a véleményünket" - hangsúlyozta a politikus, és hozzátette: nem azt kívánja, hogy a politika eltűnjön az utcáról, hanem azt, hogy az utcai beszéd tűnjön el a politikából.
Az ország demokratikus, a kormány nem
Martonyi szerint az az elmúlt néhány nap, amelyet az emberek a Kossuth téren töltöttek délután 5 és 6 óra között, annak bizonyítéka, hogy Magyarország egy érett, demokratikus ország. Hozzátette: nem a kormányra gondol, és annak politikájára, módszereire, hanem a békés demonstrációk résztvevőire. "Azokra, akik lélekben velünk vannak, és győztek az önkormányzati választáson, akik tisztelik az alkotmányos kereteket, hisznek a hazában, egymásban, a nemzet egységében, a jövőben. Akik ezért nyugodtak, ezért jókedvűek és derűsek, mert jól tudják, tudjuk, hogy többségben vannak" - fűzte hozzá.
Lejár az idő
A Magyar Polgári Együttműködésért Egyesület elnöke kiemelte: "politikai ellnfeleink is tudják, hogy mi többségben vagyunk, ezért idegesek, ingerültek és agresszívak." Megjegyezte, hogy először azt gondolták, az emberek szavazatát meg lehet vásárolni, ez részben sikerült is; ennek köszönhető az államháztartás összeomlása. Veszélyeztetettség-érzetük nem múlt el, folytatta Martonyi, és emlékeztetett: ezért kezdték el fokozatosan sorvasztani a jogállam alapvető intézményeit és ezért kísérelnek meg totális ellenőrzést megvalósítani.
A politikus hozzáfűzte: mindez azért is történik, mert érzik és tudják, hogy lejár az idő. Felhívta a figyelmet, hogy hiába kapunk segítséget az európai intézményektől, a felelősség a miénk.
Tartozunk nekik
"Csak azt kérem, ne higgyetek azoknak, akik szerint az egész rendszerváltozás hiábavaló volt, nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük vívmányait, kiteljesítsük az igazságot, a szabadságot, a nemzeti összetartozást, Magyarország boldog jövőjét" - hívta fel a figyelmet Martonyi János, és hozzátette: ha mi nem valósítjuk meg 1956 álmait, senki nem fogja helyettünk megtenni. Nemcsak a jövő nemzedékeinek tartozunk ezzel, hanem 56 hőseinek, áldozatainak is - zárta a beszédét az egykori külügyminiszter.
fidesz.hu