Megrongáltak egy szoborcsoportot a Gellért-hegyen
Megrongálták a Gellért-hegyi víztározó fölötti területen álló, Filozófiai kert nevű szoborcsoportot, amely az emberiség történetét meghatározó vallásalapítóknak állít emléket - tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.
Dátum: 2006-10-17 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:05.413317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint az I. kerületi önkormányzat kedden kapott lakossági bejelentést a rongálásról, s ezt követően feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen.
Az elkövetők a szobrok körül álló, nagymérető bronz ívdarabokból ötöt elvittek, és fűrésszel bevágást ejtettek a bronzszobrokon, hogy azok gyorsan letörhetők és elszállíthatók legyenek.
Minden jel arra mutat: a tettesek arra készültek, hogy a szobrokat elszállítsák, és ezt meg is tették volna, ha ebben meg nem akadályozzák őket. A közlemény arra is kitér, hogy a rongálókat az a szemtanú zavarta meg, aki később az önkormányzatnál a lakossági bejelentést tette.
A vizsgálat eddigi állása szerint hétfő délután a szoborcsoport még teljesen ép volt, így a rongálás aznap este vagy éjszaka történhetett.
A Wagner Nándor szobrászművész bronzszobraiból álló szoborcsoport életnagyságban állított emléket az egész emberiség történetét meghatározó vallásalapítóknak. A vallásalapítókat úgy ábrázolja, amint egymással harmóniában, egyetlen pont, a szoborcsoport geometriai középpontja felé tekintenek.
A szoborcsoport a vallások, a kultúrák összebékülésének szimbóluma.
MTI - fidesz.hu