Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerbia szerint senki nem ismeri Mladic rejtekhelyét

Senki nem tudja, hogy hol rejtőzik Ratko Mladic, a boszniai szerbek 1995 óta szökésben lévő volt katonai vezetője - állítja a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködésért felelős szerbiai bizottság vezetője.


Dátum: 2006-10-18 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:08.480144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rasim Ljajic a B92 belgrádi rádiónak adott nyilatkozatában kedden megerősítette, hogy senki nem tárgyal Mladiccsal a megadásáról. Kijelentette, hogy senki nem tudja sem Szerbiában, sem pedig külföldön, hogy jelenleg hol bujkál a háborús bűnökkel vádolt Mladic.

Nyilatkozata 24 órával azután hangzott el, hogy Carla del Ponte, a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék főügyésze élesen bírálta a szerb vezetőket, azt vetve szemükre, hogy hiányzik belőlük a politikai akarat Mladic elfogására. A főügyész ezért arra kérte az Európai Uniót, hogy ne folytassa Belgráddal a májusban megszakított stabilizációs és társulási tárgyalásokat.

"Olyan benyomást keltenek, mintha sokat dolgoznának, de valójában sok a ködösítés" - mondta hétfőn a főügyész, aki sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a nyomozóknak nincs stratégiájuk Mladic elfogására. Úgy vélte, a szerb vezetés valószínűleg azt szeretné legjobban, ha Mladic önként adná fel magát.

Mladic a hágai törvényszék feltételezése szerint Szerbiában rejtőzködik, és ebben a katonaság és a rendőrség bizonyos tagja is segítséget nyújtanak neki.

Az Európai Unió és Szerbia hétfőn tartott magas szintű találkozójának helyszínén, Luxembourgban Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök megismételte, hogy Belgrád mindent megtesz az együttműködés kiteljesítésének érdekében. Olli Rehn bővítési biztos megerősítette, hogy csak akkor újítják fel a tárgyalásokat, ha a törvényszékkel folytatott együttműködést teljesnek találják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek