50 éves a londoni filmfesztivál
Kocsis Ágnes és Pálfi György filmje a jubileumi londoni filmfesztiválon. Magyar filmeket vetítenek a norvégiai Bergenben és a szomszédos Zágrábban is a napokban.
Dátum: 2006-10-18 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:10.484670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Egyesült Királyság legnagyobb filmfesztiválja 14 helyszínen 50 ország részvételével és 300 filmmel kezdődik október 18-án. Az idén 50. születésnapját ünneplő filmszemlét a Brit Filmintézet rendezi meg évről-évre. A jubileumi fesztiválra meghívást kapott Kocsis Ágnes Friss levegő és Pálfi György Taxidermia című filmje.
A Taxidermiá-t a zágrábi filmfesztivál versenyprogramjába is meghívták. A horvát fővárosban tartandó filmünnep műsorra tűzi Bacsó Péter legendás A tanú című filmjét és bemutatja Csáki László és Pálfi Szabolcs Egerszalók című dokumentumfilmjét is.
Bergenben október 18-án kezdődik a legnagyobb norvég filmfesztivál, melyre három magyar alkotás kapott meghívást. Kocsis Ágnes Friss levegő című filmje a bergeni fesztivál fődíjáért kelhet versenyre, a díj biztosítja a nyertes film norvég moziforgalmazásban való megjelenését.
Pálfi György két játékfilmjét mutatja be a norvég filmfesztivál. A több mint 100 seregszemlét megjárt Hukkle című alkotást a "Rendkívüli Filmek" elnevezésű programban tűzik műsorra, a Taxidermia pedig azt a megtiszteltetést kapta, hogy október 25-én a bergeni filmfesztivál záróceremóniáján vetítik.
uno.hu - fidesz.hu