BT-tagság: Guatemala vagy Venezuela?
Az ENSZ-közgyűlés újabb tizenkét választási fordulót tartott kedden, de ezúttal sem sikerült döntést hoznia arról, hogy Guatemala vagy Venezuela kerüljön-e a Biztonsági Tanács latin amerikai országoknak fenntartott helyére.
Dátum: 2006-10-18 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:10.815523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választásra jogosult ENSZ-közgyűlés hétfőn tíz alkalommal tartott titkos szavazást. Már az első fordulóban beválasztották a BT nem állandó tagjai közé a Dél-Afrikai Köztársaságot, Indonéziát, Olaszországot Belgiumot, amelyek 2007. január 1-jétől váltják fel Tanzániát, Japánt, Dániát és Görögországot.
A keddi titkos szavazásokon ismét az Egyesült Államok által támogatott Guatemala kapott több szavazatot, az egyes fordulókban 100 és 112 között mozgott a közép-amerikai országot támogató voksok száma, míg Venezuela 75 és 85 közötti szavazatot kapott. A megválasztáshoz azonban legalább kétharmados többség szükséges, ami azt jelenti, hogy a közgyűlés 192 tagállama közül minimum 125 támogatását el kell nyernie a jelöltnek.
Legközelebb csütörtökön tart szavazást az ENSZ-közgyűlés, az egynapos szünetet arra próbálják meg felhasználni a latin-amerikai országok, hogy informális egyeztetéseken kiutat keressenek a patthelyzetből. Sem Venezuela, sem Guatemala nem hajlandó feladni a küzdelmet, egyelőre mindkét ország kitartóan küzd a BT-tagságért. Hugo Chávez venezuelai elnök kijelentette, hogy nem hátrálnak meg annak ellenére sem, hogy egy forduló kivételével Guatemala minden alkalommal több szavazatot kapott.
A választási szabályok lehetővé teszik, hogy a titkos szavazás akár a végtelenségig folytatódjon, ha egyik jelölt sem lép vissza.
Az ENSZ történetében a leghosszabb csata 1979-ben kezdődött. Akkor Kuba és Kolumbia volt a két jelölt, és két és fél hónap elteltével, 1980. január 7-én a 155. fordulóban sem az egyik, sem a másik, hanem Mexikó került be a Biztonsági Tanácsba.
MTI - fidesz.hu