Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikai bosszú a megyéknél?

Megoszlanak a vélemények az államreform-bizottság napokban kiszivárgott tervéről, a települési feladatok átcsoportosításáról.


Dátum: 2006-10-18 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:11.481077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz önkormányzati politikusai egyformán az önkormányzati választáson alulmaradó kormánypártok politikai bosszúját látják a tervezetben. Szita Károly, a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke, a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke a napilap kérdésére tanácsrendszert idéző nonszensznek nevezte, hogy a helyi választott testületek helyett a kormány vagy egy párt által irányított központból mondják meg, mit csináljon egy önkormányzat. Manninger Jenő, az új Zala megyei közgyűlés elnöke szerint az anyag nem a regionalizálás, hanem az egyértelmű központosítás felé halad, noha szerinte épp a decentralizáció jelentené az előrelépést az ésszerűsítésben.

Egyelőre munkaanyagként kezeli az államreform-bizottságnak a napokban kiszivárgott önkormányzati feladat-átalakításról szóló terveit a parlament önkormányzati bizottságának elnöke. Az MSZP-s Jauernik István szerint a lényeg a jövő évi költségvetési javaslatból derül majd ki.

A Draskovics Tibor vezette testület tervei forrás-átcsoportosítással és -csökkentéssel kényszerítenék ki a regionális együttműködést, így spórolva a költségvetési pénzekkel. Legtöbbet az oktatáson, az igazgatáson és a kórházi ellátáson takarítanának meg. A közoktatásban és a szociális területen például meghatároznák a szükséges kapacitást, számos, eddig a helyi és megyei helyhatóságok által kezelt feladat és forrás pedig regionális szintre kerülne.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek